Nagy csatában, hosszabbításban vívta ki a továbbjutást a DEAC a kupában

Egyetemi csapatunk másodosztályú Csákvárt hősies küzdelemben legyőzve jutott a Magyar Kupa következő fordulójába.

0

Képernyőfelvétel-16-300x163 Nagy csatában, hosszabbításban vívta ki a továbbjutást a DEAC a kupában

Egyetemi csapatunk is megkezdte szereplését a Magyar Kupában, első mérkőzésükön a másodosztályú Csákvárt fogadták a Nagyerdei Stadionban. Az M4 sportcsatorna nézői élőben láthatták, amint a Debreceni Egyetem és a DEAC vezetői, Bács Zoltán és Jávor András elvégezték a kezdőrúgást.

Az első tíz percben kiegyenlített volt a játék, a csapatok eljutottak ugyan a kapukig, de komoly helyzet egyik oldalon sem adódott. A 12 percben egy szép összjáték után Bárány lépett ki, pontosan érkezett az átadás, de támadónk kicsit hosszan tolta meg a labdát, így a Csákvár kapusa hárítani tudott. Az első negyedóra végén Bárány megcsúsztatott egy beadást, a labda Bíró elé került, de a vendégek kapusa átért a hosszúra, a lövés elakadt benne. Nem érződött az osztálykülönbség a két csapat között, sőt, talán a DEAC futballozott veszélyesebben. Próbálkozott a Csákvár támadások építésével, de a debreceni védelem tökéletesen zárt. A 25. percben egy gyors kontra végén Szabados biztosan hárította a vendégek tizenhatoson belüli lövését. Az első félóra letelte előtt kényszerű cserét kellett végrehajtania Kondás Elemérnek, Sidibe sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, helyére Urbin Péter állt be. A 30. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek a DEAC kapujától, 26-28 méterre, a lövés nem sokkal a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Bárány kis híján megszerezte a DEAC vezető találatát, erőszakosságának köszönhetően megszerezte a labdát, megpróbálta átemelni a kifutó kapus fölött, a gólvonal előtt azonban sikerült tisztáznia a vendégek védőjének. Később Bíró tette próbára Hermány, lövését csak öklözni tudta a csákvári kapus. A 35. percben veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a sárga mezben játszó vendégcsapat, azonban a lövés célt tévesztett. A félidő hajrájában próbált nyomást helyezni csapatunkra a Csákvár, de nem találták a rést a DEAC védelmén.

Az első félidőben szervezetten, fegyelmezetten és veszélyesen futballozott a fekete-fehér alakulat, több helyzetet dolgoztak ki, mint ellenfelük. Labdavesztések után hamar visszazártak, stabilan védekezve hiúsították meg a csákvári próbálkozásokat, ha kellett, Szabados magabiztos védésekkel segítette csapatát.

A szünetben egyik csapatban sem történt változás, a második játékrészt a vendégek kezdték. A 49. percben Balogh beadása átszáll a kimozduló kapus fölött, a labda Bárány elé került, a debreceni tízes kevéssel tévesztette el a kaput. Az 56. percben Baracskai maradt üresen, jobb sarokra tartó lapos lövését viszont Szabados szögletre ütötte. Ebben a periódusban enyhe fölényben játszottak a sárga mezesek, de egyetemistáink védelme magabiztosan állt a lábán. A 61. percben meghűlt a vér a DEAC szurkolókban, miután a Csákvár gólt ért el, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Az ellentámadásból viszont az agilisan játszó Bárány szerezhetett volna gólt, de kicsit hosszan tolta meg a labdát, oda lett a hatalmas helyzet. A Csákvár sem marad adós a válasszal, egy háromszögelés után kerültek helyzetbe, a lövés viszont elkerülte a debreceni kaput. A DEAC szakvezetője ismét változtatni kényszerült, Balogh megsérült, Krajcsó állt be a helyére. A csere után Sándor kapott egy rúgást a lábára, de középpályásunk szerencsére folytatni tudta a játékot. Pár perc múlva Ramos testi épsége került veszélybe, Major durva megmozdulása után, az esetet a játékvezető sárga lappal büntette. 77. percben csákvári próbálkozás, a tizenhatos bal sarkáról megeresztett lövést viszont Szabados fölé tolta. Ismét hatalmas helyzet adódott Bárány előtt, Bíró ívelt a hosszú oldalra, támadónk viszont ezúttal sem tudta gólra váltani a lehetőséget. Kondás Elemér a 84. percben kihasználta harmadik cserelehetőségét, Karikást Kertész váltotta. Hatalmasat védett Szabados a 89. percben, egy közeli lövést mentett szögletre, majd ismét kapusunknak kellett hárítani egy félmagas próbálkozást. A rendes játékidőben nem született döntés, következett a hosszabbítás.

Az extra játékidő első helyzete a vendégek előtt adódott, szöglet után Albert fejesét tolta kapu fölé Szabados. A Csákvár próbált nyomni, de hősiesen védekezett a DEAC, egymást remekül segítették ki a játékosok. A 102. perc meghozta csapatunknak a vezetést: Urbin baloldali beadása Bárányt találta meg, aki ezúttal nem hibázott, védőjét megelőzve lőtt a vendégek kapujába (1:0). Kis idő múlva majdnem duplázott a hazai gárda, a szöglet utáni Urbin fejese a jobb kapufa tövénél hagyta el a játékteret. A térfélcserét követően Krajcsó játszotta át védőjét, beadása után Urbinnak nem sikerült eltalálnia a labdát. Pár perc múlva ismét debreceni lehetőség adódott, egy beadásra rosszul mozdult ki a Csákvár kapusa, Bárányt elé került a labda, de nem sikerült jól eltalálnia. A 112. percben ismét a DEAC tízese volt a főszereplő, jó ütemben lépett ki a védők gyűrűjéből, lövése kipattant Hermányról, a labda Bíró elé került, aki a kapu közepébe bombázott (2:0). Szabados sokadik bravúrját mutatta be, egy lapos lövést tornázott ki a jobb alsó sarokból. A Csákvár próbálkozott, de már hitehagyottan, már a második gólnál eldőlt a továbbjutás kérdése, a DEAC várhatja a Magyar Kupa sorsolását!

Szép volt srácok!

Magyar Kupa 6. forduló

DEAC – Csákvár: 2:0 h.u.

DEAC: Szabados, Nagy Z., Balogh (Krajcsó 69’), Szabó, Papp F., Karikás (Kertész 84’), Ramos, Sándor, Bíró, Sidibe (Urbin 29’), Bárány

Edző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Bárány 102’, Bíró 112’