Hozták a kötelezőt a lányok a Viharsarokban

Sokáig tartotta a lépést a Békéscsaba a DVSC-vel, ám az utolsó negyedórában elléptek a Szilágyi-tanítványok, végül hétgólos győzelmet arattak.

0

kezi-1-300x152 Hozták a kötelezőt a lányok a ViharsarokbanFotó: DVSC kézilabda/Facebook

Közel állt a bravúrhoz előző héten Szilágyi Zoltán együttese, kevés hiányzott ahhoz, hogy kiüsse a BL címvédőt a sorozatból. Sajnos nem sikerült, de lányaink így is büszkék lehetnek magukra, túlteljesítették az előzetes elvárásokat. A debreceni gárda a BL után már csak a bajnokságra koncentrál, a piros-fehérek szerdán a Viharsarokba utaztak, hogy összecsapjanak a Békéscsabával. A házigazdák az utolsó előtti helyről várhatták a párharcot, míg a debreceni hölgykoszorú a dobogó 3. fokáról.

Középkezdés után ellépett a hazaiaktól a Loki, Töpfner Alexandra biztos kézzel értékesített két büntetőt, majd Vámos Petra triplázta meg az előnyt. A 8. percre azonban elolvadt az fór, ekkor 4-4 állt az eredményjelzőn, majd fordított a Békéscsaba.  Ám nem örülhettek sokáig, ugyanis Vámos Míra és Szabó Nina találatai után ismét a hajdúságiak vezettek. Egy hosszabb gólcsend után felváltva estek a találatok, majd 18. minutumban, mint a meccs elején, megint hárommal ment a DVSC. Először Szilágyi Zoltán hívta magához övéit, ám a rövid pauza után sem nyílt tovább az olló, a félidő végéig maradt a háromgólos előny (13-16).

Debreceni kézről indult útjára szünet után másodjára a labda, az első támadás azonban gól nélkül zárult, Töpfnernek nem sikerült bevennie a kaput. De nem tudtak zárkózni a hazaiak, Bartulovic hárított, Borbély lövését viszont nem tudta védeni, így faragott a hátrányból a vendéglátó (14-16). Hetesből viszont eredményes volt a Loki 28-asa, viszont jött rá a válasz a másik oldalról. Nem is tetszett a vendégek mesterének, amit látott, ismét tartott egy rövid eligazítást tanítványainak. A különbség azonban nem nőtt, a Békéscsaba tartotta a lépést a cívisvárosiakkal, állandósult a háromgólos fór. Hornyák kénytelen volt két percet kihagyni a játékból, ám ebből nem tudtak előnyt kovácsolni a lilák, köszönhető ez Bartulovic védéseinek, illetve Petrus Mirtill és Grosch Vivien góljainak. A 44. percben először volt négy közte, kis idő elteltével pedig Szabó Nina lövése után már öt (20-25). Csernyánszki és Vámos Petra hibázott, így nem nyílhatott tovább az olló, a csabaiak viszont egyet faragtak hátrányukból. Gabriell védéseinek köszönhetően nem tudott tovább zárkózni a viharsarki gárda, viszont Vámos Petra góljával már hattal ment a DVSC, Töpfner büntetője után pedig héttel (22-29). A különbség meg is maradt a mérkőzés végéig, ha kissé nehezen, de hozták a kötelezőt lányaink.

Női kézilabda NB I 18. forduló

Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Schaeffler: 25-32 (13-16)