Húsz éve Vácon történelmet írt a DVSC

1999. 05. 20. Ezt a dátum minden DVSC szurkoló emlékezetébe belevésődött, hiszen húsz éve, ezen a napon a DVSC labdarúgói történelmet írtak, első ízben nyerték meg a Magyar Kupát.

0

61069694_2063465907097906_3210392477852762112_n-300x186 Húsz éve Vácon történelmet írt a DVSC

Este nyolckor Phul Sándor játékvezető sípszavára 12 ezer néző előtt kezdődött el a DVC Epona – Lombard Tatabánya Magyar Kupa döntő. A váci Ligeti Stadion piros-fehér színekben pompázott, mivel zömében DVSC szurkolók töltötték meg a lelátót, lehet azt is mondani, ezen a napon Vácon is hazai pályán játszott a Loki.

Legendás edzőnk, Garamvölgyi lajos az alábbi összeállításban küldte pályára a csapatt: Téglási – Bodnár, Goian, Pető, Vadicska – Dombi, Böőr, Sándor Cs., Sabo – Bagoly, Ilea összeállításban küldte pályára a csapatot, a kispadon Erdélyi, Kovács N., Siklósi, Szatmári, Csehi ültek, utóbbi két játékos csereként szerephez jutott a találkozón.

A 21. percben Bagoly Gábor találatával a DVSC szerezte meg a vezetést, majd a második félidő elején Kiprich kiegyenlítette a hátrányt. A győzelmet jelentő gól a 80. percben született, Pető szöglete után Vadicska fejelte vissza középre a labdát a hosszú oldalról, a játékszer a tatabányai kapus, Gelei Károly lábáról gurult át a gólvonalon. Ezzel a találattal a DVSC története során első ízben nyerte meg a Magyar Kupát.

A mérkőzés végét jelző hármas sípszó után kezdődhetett a fieszta, a Loki szurkolók ellepték a pályát. Ahogy Sándor Mihály a Debreceni futball képes kalauzában írta: „Akik a helyszínen szurkoltunk, nem igazán voltunk felkészülve a diadal érzelmi hatásaira. Ezzel magyarázható, hogy meglett, családos emberek úgy viselkedtek, mint a gyerekek. Egyesek ugráltak, mások földre rogytak, és elszoruló torokkal nem tudtak mit kezdeni könnyeikkel.”

vad5-300x208-300x208 Húsz éve Vácon történelmet írt a DVSC

A győzelmet jelentő találatban elévülhetetlen érdemei vannak Vadicska Zsoltnak, aki így emlékszik vissza arra a napra: Az emlékek a mai napig élénken élnek bennem, azt a napot nem lehet elfelejteni, minden győzelem szép, de én mindig azt mondom, az első a legszebb. Az egész város felfokozott állapotban volt, a szurkolók és a csapat is nagyon vártuk már a kezdő sípszót. Már a mérkőzés helyszínére utazva, benzinkutaknál, éttermeknél, kávézóknál piros-fehérbe öltözött drukkereket láttunk, ez megemelte az adrenalin szintünket. Bemelegítéskor úgy éreztük, mintha hazai pályán játszanánk, annyi debreceni szurkoló volt a lelátón, velük együtt értük el ezt a sikert. A győzelmet jelentő találat egy begyakorolt figurából született, Pető Zoli végezte el a szögletet, ahogy begyakoroltuk, én a hosszún érkeztem és visszafejeltem a labdát. A menteni igyekvő Gelei Karcsiról pedig a gólvonalon túlra gurult a játékszer. Bár azt éreztem, meg van a találat, azért voltak bennem kételyek, de visszanéztem a játékvezetőre, aki a kezdőpontra mutatott. Akkor hatalmas feszültség szabadult fel bennem, rohantam ki a „B” középhez, a csapattársaim pedig utánam. A hármas sípszó után pedig kezdődhetett az ünneplés, leírhatatlan, nehéz szavakkal kifejezni, amit akkor éreztünk, de az úgymond „harmadik félidőre” is odatettük magunkat. Erről a napról mindig megemlékezek, újra és újra visszanézem a 90 percet.

A Tatabánya nem nyugodott bele a vereségbe, megóvták a találkozót, arra hivatkozva, hogy a játékvezető a DVSC javára fújt, de természetesen elutasították óvásukat, nem tudtak változtatni azon a tényen, hogy 1999-ben a Magyar Kupa győztese a DVSC!

A DVSC kerete: Téglási Gábor, Erdélyi Miklós, Balogh János (kapusok), Bernáth Csaba, Sándor Csaba, Dombi Tibor, Kiss Zoltán, Csehi Zoltán, Liviu Goian, Vadicska Zsolt, Bagoly Gábor, Siklósi Csaba, Sira István, Balogh Zoltán, Bajzáth Péter, Szabó János, Frida Ferenc, Kovács Norbert, Radu Sabo, Szatmári Csaba, Nicolea Ilea, Madar Tamás, Bodnár László, Böőr Zoltán

Szakmai stáb: Garamvölgyi Lajos vezetőedző, Zolnai Lajos, Tomes János pályaedzők