Fotó: Ásztai Csaba
Bár végig fölényben játszott Urbin Péter alakulata, kicsit még szezon eleji volt a forma, időnként akadozott a gépezet a bajnoki nyitányon. Sikerült ugyan a második félidőben megszerezni a vezetést, de az újonc Salgótarján hamar egyenlített és elvitt egy pontot az Egyetemi Sporttelepről.
Szerdán folytatódik a harmadik vonalban a pontvadászat, mely játéknapon idegenbe látogatnak az egyetemisták. A hétközi fordulóban a győzelemmel rajtoló Hatvan otthonában lépnek pályára. A kék-sárgák a nyitányon a Kisvárda második csapatát múlták felül 4-2-re. A tavalyi szezon első körében a Heves vármegyei alakulat meglepetésre 3-1-re legyőzte a fekete-fehéreket, a másodikban azonban törlesztett a DEAC, hazai pályán, Jankelic góljának köszönhetően megnyerték az összecsapást. Míg a debreceniek a dobogó 3. fokán zárták a 2022/23-as sorozatot, addig a Hatvan negatív mérleggel a 11. helyen.
Bár nincs sok idő kijavítani a hibákat, de ha játékban és helyzetkihasználásban sikerül előre lépni, idegenben szerezheti meg első győzelmét az egyetemi alakulat.
NB III Észak-keleti csoport 2. forduló
Hatvan – DEAC
08.02. 17:30 Hatvani Népkert Sporttelep
KZT




