Idegenben kezdik a bajnokságot a futsalos fiúk

Veszprémben lép pályára a bajnoki nyitányon az egyetemi csapat.

0

5b877aac1a5a9-300x108 Idegenben kezdik a bajnokságot a futsalos fiúk

Fotó:deac.hu

A DEAC ott kezdi a bajnokságot, ahol az előzőt befejezte, hiszen azzal a Veszprémmel csapnak össze, akik ellen zárták az előző szezont, hiszen egymás ellen küzdöttek meg az 5.-6. helyért. Nem lesz könnyű a mostani találkozó, mert a hazaiak egészen más, profi körülmények között készülhettek, a keretet is sikerült megerősíteniük, válogatott játékosok érkeztek a csapathoz. De csapatunk biztos, hogy nem feltartott kezekkel fog pályára lépni, ahogy Elek Gergő fogalmazott: „Odamegyünk és megpróbáljuk megrángatni az oroszlán bajszát”.

A DEAC-nál is történtek változások, voltak távozók, érkezők, az együttes edzője szerint, az előző szezonhoz képest jobb a mostani játékoskeret. A mérkőzés esélyeiről annyit mondott a csapat trénere: „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy elhozzuk az egyik pontot”.

Futsal NB-I 1. forduló

Veszprém – DEAC

09.03. 18:30      Március 15 Sportcsarnok