Idegenben nyertek az egyetemisták

Egy betű és egy gól volt a különbség szombaton délután a Rákospalotán rendezett NB III-as rangadón. A DEAC, a valamikor szebb napokat látott REAC-nál vendégeskedett.

0

DSC00246-scaled-2048x1403-1-300x159 Idegenben nyertek az egyetemistákFotó: deac.hu

REAC – DEAC. Ha működött volna az eredményjelző Rákospalotán, ez a két betűszó csábíthatta volna a drukkereket a kissé lehangolt állapotú “stadionba”. A két csapat egymás mögött helyezkedett el a tabellán a kezdés előtt, mindkét gárdának négy pontja volt.

Kicsit csúszott a rajt, öt perc késéssel indult a találkozó. Nem kellett viszont várni a gólokra. A harmadik percben egy jól eltalált lövés után a hazaiak szereztek vezetést. Akinek késett a busza, vagy kekeckedtek vele a rendezők a bejáratnál, ennél a hazai találatnál búslakodhatott, mert nem látta.

Viszont amíg a késők a helyüket keresték a korláton belül, vagy a társakkal beszélgettek, lemaradtak az egyenlítésről. Középkezdés után ugyanis a debreceniek hamar a REAC kapuja elé keveredtek. Nagy tumultus alakult ki, Soltész találta meg a labdát a húsz mezőnyjátékos közül először, és öt méterről a hálóba küldte. Egyenlő.

Ezzel el is lőtte puskaporát mindkét együttes. Igazán semmilyen komolyabb védeni valója nem akadt egyik cerberusnak sem, lassan csordogált a játék a két tizenhatos között.

Szünet után ott folytatták a felek, ahol tizenöt perccel előtte abbahagyták. Mindössze a helyi publikum bekiabálásai adtak némi támpontot arra nézve, hogy labdarúgó mérkőzés van a helyszínen. Kicsit huhogtak néhányan, amikor Tochukwut lecserélte edzője, de ennél több nem történt. Egy sajnálatos sérülés viszont beárnyékolta a mérkőzést. A csereként beállt Trencsényi alig töltött pár percet a pályán, amikor rácsúsztak a bokájára. Sántikálva, a gyúróra támaszkodva hagyta el a pályát.

Aztán a 75. percben egy kapusról kipattanó labdára Tóth Sándor érkezett és bekotorta a pestiek hálójába. Az egyetemisták a hátralévő időben tartották az eredményt, az öt perc hosszabbításban a hazaiak játékosát, Michellert szövegelésért még kiállították, de ez már nem befolyásolt semmit. A DEAC megérdemelten hozta el idegenből a három pontot.

NB III Észak-keleti csoport 4. forduló

REAC – DEAC: 1-2 (1-1)

DEAC: Tóth D. – Bényei, Vincze, Herczku, Korhut (Al-Sheraji 46’), ­– Soltész, Sándor (Ujvárosi 84’), Papp G. (Kónya 59’), Tóth S., Lénárt – Tochukwu (Trencsényi 59’, Wente 68’)

Vezetőedző: Urbin Péter

Gólszerzők: Soltész 4’, Tóth S. 75’

W.Gy.