Idegenben szerepelnek az utánpótlás csapataink

Nyíregyházán folytatódnak a vidék bajnokság Zöld csoportjának küzdelmei szombaton, az országos korosztályos bajnokságokban pedig vasárnap Szentesre utazik a DVSE. A Debrecen női csapata azonban hazai környezetben bizonyíthat.

0

vizipolo Idegenben szerepelnek az utánpótlás csapatainkvA vidék bajnokság gyerek korosztályában Éder Zsolt csapata az első fordulóban Miskolcon egy vereséggel és egy győzelemmel zárt. Jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el a Debrecen, a Szolnoki Dózsa és a nyíregyházi AQUA mögött. Szombaton a legfiatalabbak 11:40-től a PannErgy MVLC ellen szállnak vízbe. A miskolciak után egri ellenfél következik. 14:10-től játssza második mérkőzését csapatunk a ZF-Eger ellen.

December 2. 

 11:40   DVSE – PannErgy MVLC

 14:10   ZF-Eger – DVSE

A szombati napon nem csak idegenben lesznek mérkőzések, hiszen Debrecenben a Női OB I/B-s bajnokság is folytatódik. A mieink 13 órától a Csongrád csapatával, majd 16 órától az ASI DSE-vel csapnak össze a Debreceni Sportuszodában. A Debrecen jelenleg bajnokságban a negyedik helyen áll.

Női OB I /B Osztályú Országos Bajnokság A csoport 2. forduló:

December 2.   13:00   DSC-SI – Csongrád

                        16:00   ASI DSC – DSC-SI

A vidék bajnokság és a Női OB I/B mellett vasárnap folytatódnak a küzdelmek az országos korosztályos bajnokságokban is. A debreceni alakulatok Szentesre utaznak, ahol minél több pont megszerzése a céluk. A gyermek bajnokság mérkőzése 12:15-kor kezdődik. Ebben a korosztályban az A csoport tizenegyedik helyén áll jelenleg a DVSE, az ellenfél Legrand Szentes pedig a nyolcadik. A serdülő csapatunk – mely korosztályban két ponttal állunk a vendéglátók előtt – 11 órától száll medencébe. A Debrecen a kilencedik, a Szentes a tizenegyedik helyen áll. A szentesi „kirándulást” az ifjúsági csapatok összecsapása zárja 13:30-tól. A DVSE a hatodik, a házigazda pedig a kilencedik helyen áll jelenleg a pontvadászatban.

Fiú Serdülő Országos Bajnokság A csoport 10. forduló:

December 3. 11:00     Legrand Szentes – DVSE

Fiú Gyermek Országos Bajnokság A csoport 10. forduló:

December 3. 12:15     Legrand Szentes – DVSE

Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság A csoport 10. forduló:

December 3. 13:30     Legrand Szentes – DVSE