DSC-SI U19: Nüansznyi különbség döntött a Balmazújváros javára

A vendégek már a mérkőzés első perceiben betaláltak, így a hiányos kerettel jelenlévő sportiskolások futottak az eredmény után. Az összecsapáson újabb gól már nem esett, a Balmazújváros minimális, egygólos különbséggel végül bezsebelte a három pontot.

0

DSC_0069-634x420-300x199 DSC-SI U19: Nüansznyi különbség döntött a Balmazújváros javára

A DSI U19-es együttese öt nyeretlen mérkőzés után múlt héten a Cigánd otthonában talált vissza a győztes útra. Jankovics Sándor tanítványai számára a siker nagy lökést és kellő önbizalmat adhatott, így a fiatalok bizakodhatva várhatták a folytatást. Vasárnap a középmezőnyben lévő sárga-kékekhez a két pozícióval előrébb tanyázó Balmazújváros látogatott. A két alakulat között a bajnoki meccs előtt három pont volt, így egy kiélezett összecsapásra volt kilátás.

A több sérült játékosát is nélkülöző Sportiskola a héten még nehezebb helyzetbe került, ugyanis több fiatal futballista is megbetegedett. A csapathoz ezennel az U17-es és U16-os korosztályokból is csatlakoztak, de így is csak két cserejátékos állt rendelkezésre.

Nem indult jól a mérkőzés a sportiskolások számára, mivel a hazaiak védelmi megingását rendkívül jól kihasználta a Balmazújváros. Mivel a lepattanó labdához a vendégek támadója, Miterkó Bence hamarabb hozzáért, a megyei rivális számára egy gólt is eredményezett. A vezetés megszerzése után visszább álltak a balmazújvárosiak, ezzel több területet adtak a debrecenieknek. A DSI ezt már a szünetig nem tudta kihasználni, így negyvenöt percnyi játék után a hazaiak minimális hátrányban vonulhattak az öltözőbe.

A fordulást után a sportiskolások rögtön magukhoz vették az irányítást, Zsoldos Máté és Virág Balázs lövését is nagy bravúrral védte az újvárosi kapus. Küzdött, hajtott a hazai csapat az egyenítésért, de a támadásokba rendre hiba csúszott, vagy éppen az ellenfél hátvédei mentettek. A Balmazújvárosnak néhány ellentámadásra futotta, de a sárga-kékek is remekül védekeztek. A folytatásban oly szervezetten működött mindkét együttes játéka, hogy aztán már nem is született újabb találat. Bár a Balmazújváros egy góllal végül jobbnak bizonyult, a Sportiskola a kiegészült alakulatával is tisztesen helytállt.

Jankovics Sándor gárdája továbbra is a 7. helyet foglalja el a tabellán, a debreceniek ebben az évben még a Karcaggal és a Sényővel mérhetik össze a tudásukat.

Regionális U19 Észak-Kelet, 9. forduló

DSC-SI – Balmazújvárosi FC 0–1 (0–1)

DSC-SI: Meszesán – Virág, Papp P., Varga R., Szabó P. (Brázda 46’), Zsoldos, Haraszin, Bagi (Mátyás 70’), Bacsa, Törőcsik, Lukács

Edző: Jankovics Sándor

Jankovics Sándor: Sok sérültünk és betegünk volt, ezért fiatalabbakkal egészültünk ki. Ezúttal is köszönöm a kollegáimnak, Bende Tibinek és Szabó Iminek, hogy néhány játékost a rendelkezésemre bocsátottak. Sajnos nagyon rosszul kezdődött az első pár perc, mert egy buta védelmi hibából kaptunk gólt. Utána megpróbáltunk javítani, a második félidő a mi játékunkról szólt, majdnem eredményesek is tudtunk lenni. A vendégek az egyetlen védelmi hibánkat maximálisan kihasználták és elvitték tőlünk a három pontot. A csapatom kiválóan helytállt, a srácokra a jövő héten pihenés vár. Remélem mihamarabb felépülnek a betegek és aztán a következő két mérkőzésen feljebb zárkózhatunk a tabellán.

T.H.