Fotó: dvsc.hu
Alaposan borította előző héten a papírformát a DVSC, mely gárda kétgólos győzelemmel zárta a listavezető Ferencváros elleni találkozót. Bár a fővárosiak birtokolták inkább a labdát, főleg az első félidőben, a debreceni védelem ezúttal tette a dolgát, szinte minden kísérletet meghiúsított, egy-két alkalommal került csak veszélybe Gróf kapuja. Vannak, akik azt mondták a mérkőzés után, egy motiválatlan, fáradt Ferencváros volt a pályán, a játékosok enerváltan futballoztak, de egy győzelmet sosem kell megmagyarázni. Abban is van igazság, továbbra is sok volt a hiba a piros-fehérek játékában, ám a legfontosabb, hogy három ponttal gazdagodott a csapat, melynek köszönhetően a kilencedik helyről várhatják a zárófordulót.
Vasárnap utoljára láthatják kedvenceiket pályán idén a debreceni drukkerek, ugyanis a 17. fordulóval véget ér az őszi szezon. A 2021-es év zárómérkőzésén az ország másik felén, Gyirmóton van jelenése Joan Carrillo legénységének. A vendéglátók, bár sokáig jól tartották magukat, vereséget szenvedtek a 3. helyen álló Puskás Akadémia otthonában, így továbbra is a táblázat utolsó pozícióját foglalják el. Az már biztos, bármi is lesz az utolsó fordulóban, a kiesőzónában telel a Győr megyei alakulat, csak zárkózni tud riválisaihoz.
Legutóbb szeptember elején találkozott egymással a két gárda, mely összecsapást, gólnélküli első félidőt követően, szünet után megtörve ellenfele ellenállását, 5-0-ra nyert a Vasutas. Az előző szezonban a másodosztályban szerepelt mindkét csapat, mely bajnoki évben a kék-sárgák oda-vissza legyőzték a debrecenieket, ráadásul a hajdúságiak még gólt sem tudtak rúgni a Gyirmótnak. Van tehát miért visszavágni, de ez nem lesz egyszerű feladat. Csertői Aurél együttesére jellemző, hogy zártan, fegyelmezetten védekeznek, labdaszerzések után gyors kontrákkal próbálnak eljutni ellenfelük kapujáig. Pár hete nagy fegyvertényt hajtottak végre, elcsentek egy pontot a bajnoki címre pályázó Kisvárdától, ez is mutatja, oda kell rájuk figyelni.
Azonos célokért küzdenek a csapatok, a kiesést szeretnék elkerülni, éppen ezért kiélezett mérkőzésre lehet számítani. Bár hazai pályán támadóbb felfogásban fog futballozni a Gyirmót, ám ezúttal is nagy hangsúlyt fog fektetni a védekezésre. Ezt a zárt hátsó alakzatot kell türelmes játékkal feltörnie a debreceni játékosoknak, azt szem előtt tartva, mindegy hogyan, de el kell hozniuk a három pontot idegenből. Ellenkező esetben, ha a az Újpest nyer Zalaegerszegen, az MTK legyőzi a paksiakat, kiesőhelyről várhatják a tavaszi folytatást. A Ferencváros elleni siker igazából akkor ér valamit, ha Gyirmóton is nyer a DVSC!
NB-I 17. forduló
Gyirmót – DVSC
12.19. 16:30 ALCUFER Stadion





