
A hagyományt nem ápolni kell, hiszen nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.
Amikor a Debreceni Egyetem hagyományairól beszélünk, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa kétségkívül az élre kívánkozik, 2004-től haláláig a legendás névadó is minden évben a helyszínen szurkolt a lelkes fiataloknak, akik az előadások és a szemináriumok mellett a rendszeres testmozgásra is szakítanak időt. A sport, jelen esetben a labdarúgás jótékony hatásait hosszan lehetne ecsetelni, a Buzánszky Kupa pedig évről évre megtestesíti mindazt, amiért szeretjük.
Idén is nagy csatákat, izgalmas mérkőzéseket hozott a Magyar Sportújságírók Szövetsége által az Év Szabadidős Sporteseményének megválasztott torna, szerdán kora délutántól késő estig pattogott a labda a DESOK csarnokban. A királykategóriának számító Szuperliga mellett további két divízióban is rendeztek finálét, a 3-ast a BRO FC, a 2-est a Suhancos csapata nyerte. A programot többek között női mérkőzés, futsal gálaműsor, valamint cheerleaderek bemutatója is színesítette, ám legnagyobb érdeklődés természetesen a Kozma Mihály Futsal Kupa és a Buzánszky Jenő Egyetemi Kupa Szuperligájának döntőjét övezte. Érdekesség, hogy idén mindkét finálét ugyanazon két csapat, az A-MEN FC és a Botafogo vívta egymással, futsalban utóbbi egy perccel a vége előtt egyenlített, ám a büntetőpárbajt követően mégis Trencsényi Jánosék örülhettek.

A Buzánszky Kupa döntője hasonlóan kiegyenlített küzdelemben dőlt el, az első játékrész feléhez érve az A-MEN szerzett vezetést, de egy kipattanót gólra váltva még a szünet előtt egyenlített a Botafogo. A fordulás után az A-MEN játszott fölényben, a kék mezesek kétszer is eltalálták a kapufát, a vezetést pedig tíz perccel a vége előtt, szabadrúgásból szerezték meg. A folytatásban inkább a Botafogo támadott, ám egy pontrúgás után az A-MEN szerzett újabb gólt, amely így 3–1-re megnyerte az idei Buzánszky Jenő Egyetemi Kupát.
A tornáról a későbbiekben videós összeállítással is jelentkezünk Facebook oldalunkon, helyszíni stábunknak az esemény egyik főszervezője, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Sánta János is nyilatkozott.
P.G.




