Fotó: deac.hu
Először a harmadik perc végén dolgoztatták meg a hazaiak Sándor Mátét, aki magabiztosan hárította Franchu próbálkozását. A hetedik minutumban már tehetetlen volt a berettyóújfalui kapus, hiszen ekkor Faragó Lajos jó 12 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. Ezt követően a hátrányuk miatt magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, ettől függetlenül az első félidő derekán növelhették volna előnyüket az egyetemisták, ám Tóth Attila elhibázta a nagy helyzetét. Aztán Iszák Dominik bosszankodhatott, mivel a bombája a kapufát találta el. Kicsit később Nagy Imre már pontosabban célzott, ennek köszönhetően egalizált az MVFC. A szünetig mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ennek ellenére az eredmény nem módosult.
A második játékrész elején Faragó Ádámnak Nagy Kevin fejesét kellett védenie. Majd egy szabadrúgás-variációt követően Rafinha köszönt be, ezzel fordítottak a vendégek. Az újabb csavar a 24. percben jött, ekkor Vass Ottó készítette le a labdát a hatoson belül helyezkedő Thiagónak, aki kilőtte a jobb alsó sarkot. A gólváltás után sem unatkoztak a drukkerek, ugyanis mindkét gárda hajtott a következő találatért. A hajrához közeledve előbb Harmati Tamás trafálta telibe a lécet, míg Faragó több bravúrral jelentkezett. Bő két és fél perccel a lefújás előtt Matheus próbálkozását a kapufa “hatástalanította”. A brazil légiós az utolsó percben is főszereplő lett, mivel megkapta a második sárgáját. Az emberelőnyből nem tudott profitálni a DEAC, így maradt a 2-2.
Férfi futsal NB I 14. forduló
DEAC – MVFC Berettyóújfalu: 2-2 (1-1)
DEAC: Faragó Á. – Thiago, Harmati, Tóth A., Szatmári
Cserék: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Vass, Franchu, Siska, Magyar, Győri
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Faragó L. 7’, Thiago 23’




