Fotó: dvsc.hu
Harmadjára sem tudta legyőzni az MTK-t Srdjan Blagojevic együttese, előző héten 2-1-re nyertek a fővárosiak és elvitték a pontokat a Nagyerdei Stadionból. A debreceniek adtak egy félidőnyi előnyt a kék-fehéreknek, az első 45. percben nem találták a fogást rajtuk, erősen akadozott a gépezet, ráadásul hátrányba is kerültek. Szünet után megduplázta előnyét az MTK, erre reagált a Loki szakvezetője, három helyen változtatott csapatán. A cseréknek köszönhetően feljavult a piros-fehérek játéka, vissza is jöttek a meccsbe, de az egyenlítés már nem jött össze.
Az előttünk álló hétvégén már a 28. fordulóra kerül sor a legmagasabb osztályban. A Vasutasra szombat délután vár új kihívás, mely játéknapon az előző szezon meglepetéscsapatát, a Kecskemétet fogadják. Szabó István alakulata ebben a bajnoki évben messze nem úgy teljesít, mint tavaly, 10-4-13-as mérleggel a 9. helyen állnak. Legutóbb a Puskás Akadémiával találkoztak és bukták el 2-1-re a párharcot. Volt azonban bravúrgyőzelmük, november elején két vállra fektették a Ferencvárost. Kiesési gondjaik már nincsenek, ugyanis 13 pontnyira vannak a veszélyzónától, feljebb viszont kapaszkodhatnak a táblázaton, hat egység választja el őket az élmezőnytől.
A cívisvárosiak két összecsapást már letudtak a lila-fehérekkel, az elsőt Loncar és Kusnyír góljaival megnyerték, a második viszont 1-1-es döntetlennel zárult. Az MTK elleni vereséggel elúszni látszanak a dobogós álmok, hét pontnyira van a DVSC a 3. helytől. Bár matematikailag oda lehet még érni, de erre egyre kevesebb az esély. Negyedikként még jó eséllyel zárhat a csapat, mely pozíció – ha a Ferencváros nyeri a Magyar Kupát – még nemzetközi szereplést érhet. Csak egy egységnyire van Blagojevic-legénysége a rivális Puskástól, ám újabb botlás már nem nagyon fér bele a hátralévő hat fordulóban.
A Kecskemét elleni mérkőzést szokás szerint a klub is igyekszik a maga eszközeivel élvezetessé tenni. A stadion 16 órakor nyit, a szünetben lesz kapufarúgó verseny, de 14 órai kezdettel már családi napot rendeznek a drukkerek részére a Red&White-nál, különböző játékokkal, amiket a mérkőzés kezdetéig lehet használni (Combi Sport Arena, célkapu, arcfestés, élő csocsó, subsoccer és sok minden más). Természetesen lesz étkezési lehetőség is. A mérkőzésre látogatókat és családjukat izgalmas aktivitásokkal várja a BMW Group Gyár Debrecen csapata is április 13-án a Nagyerdei Stadionnál. Íme a vállalat felhívása a drukkerekhez: „Válaszoljatok érdekes kérdésekre kvízjátékunkban, sőt, a kitöltést követően néhány hasznos linket is mutatunk nektek a tableteken, hogy még könnyebben tudjatok tájékozódni az állásajánlatainkról, jelentkezési feltételeinkről. Tesztelhetitek reflexeiteket a gyár saját fejlesztésű autós játékában, az iFACTORY Runban, illetve szerezhettek egyedi BMW-s ajándékokat, amelyeket az egész család használhat. Beszélgessetek munkatársainkkal, hogy megismerjétek tőlük a gyárat, nyitott pozícióinkat és személyes tapasztalataikat!”
Érdemes lesz tehát kilátogatni a Nagyerdei Stadionba, remélhetőleg tartalmasnak ígérkező napot győzelemmel teszi teljessé a Loki.
Labdarúgó NB I 28. forduló
DVSC – Kecskemét
04.13. 17:00 Nagyerdei Stadion




