Ismét végjátékban nyert a Loki

Jó iramú, fordulatos és gólokban gazdag mérkőzésen a Kispest otthonából is elhozta a három pontot vasárnap a DVSC.

0

331130984_5982669788492952_4078993729182173136_n-300x158 Ismét végjátékban nyert a Loki

Fotó: Török Attila/NSO

Bravúros hajrájának köszönhetően a hosszabbítás utolsó perceiben fordítva növelte pontjainak számát előző héten a DVSC. A sikernek köszönhetően ellépett egyik riválisától, négy egységnyire leszakítva a Paks gárdáját. A 20. forduló zárásaként Kispesten lépett pályára vasárnap délután a debreceni alakulat, a kiesőhelyen álló Honvéd vendégeként.

Ezúttal nem változtatott csapatán a Loki szakvezetője, a Paks ellen kezdő tizenegyet küldte pályára. Egy újabb győzelemmel a debreceniek visszavehették volna a táblázaton a negyedik helyet, egy pontra felzárkózva a dobogó alsó fokán álló Kisvárdához, kettőre pedig a Kecskeméthez.

Hatalmas cívis helyzettel indult a mérkőzés: Ferenci lövését még védte Szappanos, ám a kipattanó Babunski elé került, aki félfordulatból a kapu mellé lőtt. Agresszíven kezdett a Loki, az első percekben beszorították a házigazdákat saját védőharmadukba. Sós is próbálkozott a tizenhatos sarkáról, ám lövése elkerülte a kaput, viszont beadása Szécsit találta meg, a Loki 88-asának fejesét Szappanos a léc alól tolta szögletre. Bátor támadójátékával alaposan meglepte a Vasutas a Honvédot, mely gárda csak elvétve lépte át a felezővonalat. Egy-két alkalommal eljutottak a tizenhatosig, de a piros-fehér védelem tökéletesen tette a dolgát. Szemre tetszetősen futballoztak a hajdúságiak, szépen járt lábról-lábra a labda, jól használták a széleket, többször is megbontották a hazaiak hátsó alakzatát. A 20. percben Varga lábában volt a vezető találat, ám Dzsudzsák szöglete után középről Szappanosba lőtte a labdát. Közeledve a félórához, Kocsis Dominik tesztelte Megyerit, ám lövésébe a debreceni hálóőrnek nem kellett belenyúlnia, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 27. percben góllá érett a DVSC fölénye: Sós adott be szélről, középen érkezett Babunski és a hálóba terelte a játékszert (0-1). Felpörgette a játékát a Honvéd, Tamás Krisztián pedig majdnem egyenlített, de tekerése a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. A félidő hajráját megnyomták a kispestiek, volt néhány meleg pillanat a debreceni kapu előtt, ám vagy a védelem mentett vagy Megyeri hárított. A játékvezető egy perccel toldotta meg a játékrészt, de az eredmény nem változott, egygólos debreceni előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok.

Szünetben két helyen változtatott Blagojevic mester, Kusnyír helyett Varga Kevin lépett pályára. Meglepő módon Szécsi került a jobboldali védő pozíciójába, ez hamar nem bizonyult jó döntésnek. Hazai találattal indult a második félidő: egy szabadrúgásnál hibázott Szécsi, Domingues ezt köszönte és közelről, senkitől sem zavartatva a hálóba belsőzte a labdát (1-1). Nagy iramot diktáltak a csapatok, lüktető volt a játék, hol az egyik, hol a másik fél vezethetett támadásokat. Ebből a Honvéd jött ki jobban az 54. percben Lukic lépett ki középen, egyedül vezethette Megyerire a labdát, és gurított a kapuba (2-1). Nem sokra rá ismét a debreceni hálóőrnek akadt dolga, Kocsis közeli lövését kellett lábbal hárítania. A 63. percben komoly tűzijátékot láthattak a Bozsik Aréna nézői, a vendégek kapujánál, de megúszta az újabb gólt a Vasutas. A 72. percben egyenlített a Loki: Babunski fülelt le egy rosszul sikerült felszabadítást és emelt 32 méterről az üres kapuba (2-2). Nem sokra rá Megyeri mentette meg csapatát az újabb hátránytól, bravúrral hárította Tamás lövését. Válaszul Dzsudzsák lőtt, ám kísérletét könnyedén fogta Szappanos. Megyerit tornáztatták meg ismét, de bravúrral fölé tolta a labdát. És közeledve a végjátékhoz ismét betalált a DVSC: Varga Kevin mesteri indításával Loncsar tört be a 16-oson belülre majd passzolt Mancéhoz, aki pedig megzörgette a hálót (2-3). Akár duplázhatott volna a támadó, de másodjára Szappanosba lőtte a labdát. Próbálkozott a Honvéd, de az újabb egyenlítés már nem jött össze, 3-2-re nyert a DVSC.

Labdarúgó NB I 20. forduló

Budapest Honvéd – DVSC: 2-3 (0-1)

Honvéd: Szappanos – Lovric, Prenga, Capan, Doka – Mitrovics, Gomis (Plakuscsenko 85′), Tamás K., Kocsis (Ennin 67′) – Lukics, Domingues (Átrok 67′)

Vezetőedző: Dean Klafuric

DVSC: Megyeri – Kusnyír (Varga K. 46’), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Varga J. (Mance 70′), Manrique – Szécsi, Dzsudzsák (Ojediran 87′), Sós (Loncar 70′) – Babunski (Deslandes 87′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerzők: Brandon 48’, Lukic 54′ ill. Babunski 27’, 72′, Mance 87′)