
Az „A” licenccel rendelkező szakember egykor maga is a Loki labdarúgója volt. Még játékosként került Debrecenbe 18 évesen, itt töltött négy évet, majd elkerült kölcsönbe a Hajdúböszörményhez, később pedig 1988-ban a Hajdú Volánnál fejezte be pályafutását. Futballista évei alatt szinte végig különböző sérülések sújtották, több műtéten is átesett, így elég hamar áttért az edzői pályára.
A DVSC utánpótlás csapatainál, illetve a kis Lokinál volt 2010-ig, ezt követően került fel Kondás Elemérrel az első csapathoz.
Folyamatosan képezi magát, ismerkedik a külföldi viszonyokkal, mert szerinte csak így juthatnak előre. A technikás, a szerethető, a játékos- és nem utolsó sorban a gólratörő futballt szereti.




