Jahmal Jones hosszabbított

A tegnapi nap folyamán több kosárlabda szakportál –köztük az eurobasket és a BB1 – is tényként közölte, hogy Jahmal Jones visszatér a DEAC-hoz a 2017-18-as szezonra is. Erről kérdeztük Becsky István ügyvezetőt.

0

 

Jahmal Jahmal Jones hosszabbított–Jahmal tavaly fél plusz egy éves szerződést kötött velünk januárban, és mivel kölcsönösen meg voltunk elégedve egymással, a következő szezonban is nálunk folytatja majd. Nagyon szimpatikus,  alázatos és önzetlen játékos, biztos vagyok benne, hogy az A-csoportban is a csapat erőssége lesz.

Jahmal Jones igazi vezére volt a DEAC bajnokcsapatának az előző szezonban, hol pontjaival, hol passzaival, hol nagyszerű védekezésével segítette társait. Az irányító tavaly 17 mérkőzést játszott debreceni színekben, melyeken kivétel nélkül kezdő volt, ezeken 16.5 pontot dobott, 5.5 gólpasszt osztott ki, 3.6 lepattanót szedett le és 3.4 szerzett labdát jegyzett.