Jankovics Sándor: „Nehéz évünk lesz, de bízok abban, jól fogunk szerepelni a bajnokságban”

A Sportcentrum U17-es csapatának edzője átalakított kerettel kezdte meg a felkészülést. Célul, a dobogós helyezést tűzték ki maguk elé.

0

1161_web-300x222 Jankovics Sándor: „Nehéz évünk lesz, de bízok abban, jól fogunk szerepelni a bajnokságban”

Csapatépítés

Július 16-án kezdtük a felkészülést, egy teljesen átalakított kerettel. Nyolcan „kiöregedtek”, ők átkerültek az U19-es csapathoz, páran más egyesülethez igazoltak. A 2003-as korosztályból viszont érkeztek játékosok, de ők életkorukból adódóan még lemaradásban vannak. Mondhatni, egy teljesen új csapatot kellett építeni, de jól haladunk. Szerencsére az érkezők hamar összecsiszolódtak a régiekkel, ismét kialakult egy jó közösség. A felkészülés során nagy hangsúlyt fektettünk a fizikális és technikai képzésre, illetve a csapatrészek összehangolására. A heti tréningek egyikén az erőnléti edzés került mindig előtérbe, hogy a fiatalabbakat felzárkóztassuk, viszont ezt csak fokozatosan lehetett, vannak még hiányosságok, de dolgozunk azon, hogy idővel utolérjék a többieket. Sajnos csak két edzőmérkőzést tudtunk játszani, ezeken meccshelyzetben gyakoroltuk a taktikai elképzeléseket. Amit terveztünk, azt sikerült megvalósítani a felkészülés alatt, még van tennivaló, de úgy gondolom, jó úton járunk. Nehéz évünk lesz, de bízok abban, jól fogunk szerepelni a bajnokságban és ott lehetünk majd a dobogón, egyébként ezt a csapat tűzte ki maga elé célként.

Tavalyinál nehezebb bajnokság várható

Szombaton elkezdődik számunkra is a bajnokság, első mérkőzésünket hazai pályán, Nyírbátor ellen játsszuk. Remélem, az első akadályt sikeresen vesszük, a jó rajt nagy lökést adna a folytatásra. A hazai mérkőzéseken 4-3-3-as felállásban szeretnénk játszani, idegenben pedig a 4-5-1-es játékrendszert, ezek eddig jól beváltak, de labdabiztosan, jó passzpontossággal kell játszanunk. Az, hogy ezeket mennyire tudjuk megvalósítani, természetesen majd a mérkőzések adnak választ. Szerintem nehezebb lesz az idei bajnokság, mint a tavalyi volt, vannak új csapatok, akiket még nem ismerünk. Szerencsére az első öt mérkőzésen nem kell kimozdulnunk Debrecenből, de a 7. fordulóban már rangadót játszunk a Kisvárdával. Próbálom azzal is motiválni a csapatot, hogy meg van a lehetőség a DVSC-be kerülni, hiszen például Kinyik és Varga Kevin is nálunk pallérozódtak, most pedig alapemberei a Lokinak. Titokban reménykedek abban, hogy sikerül feljutnunk az NB-2-be, szeretnénk ezzel meglepni a szakosztályvezetőnket és a DSC-SI vezetőjét. De az igazi az lenne, ha az U19 és az U15 is felkerülne.