Jankovics Sándor: „szerencsére sok tehetségünk van”

A Sportiskola U19-es csapatának vezetőedző szerint felemás idényen vannak túl, de jövőre minden bizonnyal nagyobb harcban lesznek a dobogóért.

0

sportiskolau19-300x177 Jankovics Sándor: „szerencsére sok tehetségünk van"

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U19-es labdarúgói számára kiválóan indult a 2021/22-es szezon, hiszen a Nyírbátor felett ötgólos győzelmet arattak, de aztán sorozatban öt vereséget szenvedtek, mellyel lépéshátrányba kerültek a többi csapattal szemben. A nyíregyházi FILO ellen elért döntetlen a srácoknak nagy löketet adott, és Cigándon tetszetős játékkal tudtak diadalmaskodni, ám az utolsó két őszi fordulóban nem szereztek pontot, így a 9. helyről várhatták a folytatást. Jankovics Sándor együttese tavaszra már sokkal egységesebbé vált, melynek köszönhetően a középmezőnyhöz zárkózott a tabellán. Kis híján még a városi rivális DEAC alakulatát is meglepték, továbbá a bajnok Tarpát is megszorongatták, így egyértelműen látható volt a fejlődés. A DSI U19-esei végül 6 győzelemmel, 3 döntetlennel, 11 vereséggel, valamint 35-37-es gólkülönbséggel a 8. helyen zárták a nagypályás regionális bajnokságot, a felemás mérleg mivoltjáról pedig a vezetőedző, Jankovics Sándor beszélt.

„Az előző szezon végén a Sportiskola egyik legtehetségesebb korcsoportja öregedett ki, így tizennégy játékosomra már nem is számíthattam. Mivel az U19-es csapatban összesen hatan maradtak, mindenképp új igazolásokra volt szükség. A srácoknak még össze kellett szokniuk, így a bajnokságban az elsődleges célunk leginkább a tisztes helytállás volt. Nagy kihívás volt számomra, hogy milyen játékstílust alakítsunk ki, de szerencsére mindenki helyét megtaláltuk. Az ősz folyamán több balszerencsés meccsünk is voltak, ezáltal csak kevés pontot szereztünk. A téli felkészülésünk viszont jól sikerült és a sok munka egyre jobban gyümölcsözött. Az élmezőnyhöz tartozó Tarpa és DEAC csak minimális különbséggel nyert ellenünk, mely nagy erőt adott a fiúknak, és aztán felzárkóztunk a középmezőnyhöz. Tavasszal kétszer annyi pontot szereztünk, mint ősszel, nagy örömre szolgál, hogy a játékunkban is tapasztalható volt a fejlődés. Közben a Selyem Nándi vezette felnőtt csapatban többen is szerepet kaptak, valamint olykor a Bende Tibi irányította U17-esek feljátszottak hozzánk. A srácok megtették a magukét, bebizonyították, hogy idősebb játékosokból álló csapatok ellen is ugyanolyan elánnal küzdenek és kizárólag a győzelemre törekednek. Szerencsére sok tehetségünk van, bízom benne, hogy hamarosan felfigyelnek rájuk és akár még magasabb osztályig juthatnak. A DSI célja az eredmények hajszolása helyett sokkal inkább a fejlesztés és nevelés, és persze, hogy minden lehetőséget megadjunk a fiataloknak. Ráadásul hétről-hétre az Oláh Gábor utcai Stadionban, a Loki régi létesítményében játszhatnak, amely külön motivációt jelent számukra” – hangoztatta Jankovics Sándor.

A vezetőedző továbbá kiemelte, hogy azért tudtak előrébb lépni, mert a csapattal zökkenőmentesen ment a munka. A felkészülés egy hónap múlva, július 18-án kezdődik, és az előjelek alapján az U19-es gárdához több játékos is érkezhet.

„Bacsa Péter Roland, Németh Kristóf és Brázda Barnabás 2003.as születésűként nem folytathatja velünk a munkát, a jövőben minden bizonnyal a Sportiskola felnőtt csapatához csatlakoznak. Nagyon remélem, hogy nem hagynak fel a labdarúgással, idén is rendkívül sokat segítették a többieket” – tette hozzá Jankovics Sándor. „Hál’istennek többen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, a védelemből Papp Peti zseniális technikai készséggel van megáldva, Zsoldos Máté és Berki Balázs pedig a középpályán mindig jól megoldották a szűrő feladatuk. Vietorisz Áron is dicsérendő, remek a játékkészsége és az utolsó percig küzd a gólért. Az előjelek alapján a következő szezonban minden bizonnyal a bőség zavarával fog küszködni, hisz tíz maradó játékosom mellett 16-18 játékos érkezik. A nyári felkészülést már alig várom, izgalmas lesz, amint a játékosok harcolni fognak a posztokért. Jövőre már a felnőtt csapatnak kötelező lesz egy U19-es csapatot indítani a megyei ifjúsági bajnokságban, és emellett az NB III-as, regionális pontvadászatban is folyamatos játéklehetőséghez juthatnak a srácok. A nyáron július 18-től kezdünk készülni, délelőtt a technikán-taktikán lesz hangsúly, majd délutánonként erőnléti fejlesztés történik. Mivel az említett két csapat között lesz átjárás, kimondottan bizakodó vagyok, hiszem, hogy a következő idényben mindkét bajnokságban a dobogó közelében zárunk.”

T.H.