
A 8. percben hátrányba kerültek akadémistáink, egy rögzített játékhelyzet után fejesből megszerezte a vezetést a szombathelyi gárda, de ez nem törte meg Sándor Csaba tanítványainak a lendületét. Egymás után vezették a támadásokat, helyzeteket dolgoztak ki, a 23. perctől pedig sorra születtek a debreceni gólok, az első játékrész végére már ötöt jegyezhettek. A második félidőre is maradt egy találat, ezzel beállították a fölényes 6:1-es végeredményt.
U16-os csapatunk mindenben jobb volt a szombathelyi gárdánál, teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – Illés Akadémia: 6:1 (5:1)
DVSC-DLA: Szabó, Baranyai, Fábián, Lipcsei, Kuszkó, Bényei, Sustyák, Farkas (Zahucuky 64’), Jánovszki (Kovács 74’), Talpalló (Kertész 81’), Fűzfői
Edző: Sándor Csaba
Gólszerzők: Fűzfői 23’, Jánovszki 26’, 36’, 40’, Talpalló 44’, Kovács 78’
Sándor Csaba: Jól játszottunk, különösen az első félidőben, amihez még eredményesség is párosult. Egy pontrúgást rosszul reagáltunk le, hátrányba kerültünk, de ez nem törte meg a lendületünket, több helyzetet is kidolgoztunk és ezeket jó százalékban értékesítettük, majd a második félidőben is sikerült betalálnunk. A fiúk jól játszottak, nincs okom az elégedetlenségre, a hat gól önmagáért beszél, minősíti a csapat teljesítményét. Minden szempontból jól sikerült ez a mérkőzés, csapatként funkcionáltunk, eredményesen játszottunk. Gratulálok a fiúknak a jó és eredményes játékhoz.




