Jégkorong: A ráadásban vérzett el a DEAC Újbudán

Az első harmadban fölénye ellenére hátrányba került, majd a másodikban fordított a DEAC, ám a drámai végjátékot a MAC bírta jobban az Erste Liga idei első mérkőzésén.

0

241878173_243305417803714_3113509465597764250_n-300x189 Jégkorong: A ráadásban vérzett el a DEAC ÚjbudánFotó: Mudra László/MAC HKB

Közel fél esztendő elteltével láthatták újra kedvenceiket jégre lépni a MAC HKB Újbuda fanatikusai, így nem meglepő, hogy az impozáns Tüskecsarnok egyik karéját csordultig megtöltötték a síppal, dobbal, nádi hegedűvel felszerelkezett drukkerek. Különösen nagy ováció fogadta Jakub Izacky jégre lépését, a cseh balszélső neve pedig a debreceni sportszerető közönség számára is ismerősen csenghet, az elmúlt három idényt ugyanis a DEAC színeiben húzta le, vezéregyéniségként trófeához segítve az egyetemistákat. A váltás kapcsán a vezetők úgy fogalmaztak, az anyagilag kedvezőbb ajánlattal nem tudtak versenybe szállni, míg Izacky nyilatkozatában hangsúlyozta, személyes kérése volt, hogy az újbudaiaknál folytathassa, de ez már a múlt, a jelenben pedig többek között Rastislav Spirkoval, Sági Martinnal és Jordan Klimekkel megerősödve mérkőzött meg a DEAC a MAC-cal péntek este.

A mieink már a második tétmérkőzésüket játszották az új idényben – az elsőt szívesen elfelejtenénk, a Ferencváros nagy verést mért az egyetemistákra a Szuperkupáért lejátszott szezonnyitón –, mégis a MAC kezdett aktívabban, Pozsgai Tamás lövésénél a sérült Hetényit helyettesítő Antek Tamásnak máris bravúrt kellett bemutatnia. A túloldalon Klimek távoli kísérlete kipattant Bálizs Bence mamutjáról, a röviden Mazzag érkezett, de a hazai kapus jól zárta a szöget. Nem sokkal később a cseh tengelyünk veszélyeztetett, Dalecky indításával Novotny léphetett ki, ám a visszakorcsolyázó védők menteni tudtak, így lövésig nem jutott el a DEAC. A szezon eleji forma jelei mindkét csapaton érezhetők voltak, Klimek például kétszer is úgy csúszott el saját harmadában, hogy a közelében sem volt kék mezes játékos – maradjunk annyiban, az új igazolás nem ezen a mérkőzésen győzte meg a debreceni szakvezetést… A DEAC ugyanakkor fokozatosan átvette az irányítást, Kloz és Spirko is veszélyes lövéssel tesztelte Bálizst, majd Hugo Turcotte került ziccerbe, de az újbudai hálóőr ezt is hárította. Fertályóra elteltével aztán szinte a semmiből vezetést szerzett a MAC, Marc Stevens megpattanó lökete Anteket megtréfálva a keresztvas alá vágódott. Turcotte szinte azonnal válaszolhatott volna, amikor másodjára is farkasszemet nézett Bálizssal, de ezúttal is a kapus nyerte kettejük párharcát, a harmad végén pedig emberelőnybe került a DEAC, ám a szünet előtt már nem sikerült egyenlíteni.

Ugyan a fór a második felvonásra is átnyúlt, a MAC kezdett aktívabban, s hiába került kisvártatva ismét emberelőnybe a DEAC, csupán Spirko távoli kísérletét jegyezhettük fel. Ami nem ment létszámfölényben, összejött hátrányban, miután Jakub Izacky korongot csent Tóth Gergelytől, majd végigrobogott a hazai harmadon, és higgadtan értékesítette a helyzetet (1–1). Ezúttal az egyetemisták találata érkezett némileg váratlanul, mert a fővárosiak összességében uralták a játékot, Antek rossz kijövetele után pedig könnyedén megszülethetett volna vendéglátóink második gólja is, ám kapusunk javította hibáját, előbb Varga, majd Pozsgai lövésénél védett nagyot. A házigazda egyik legjobbja, Schlekmann Márk többször is célba vette a debreceni kaput, ám Antek eszén nem tudott túljárni, az emberelőnyös játék pedig ezen a napon nem ment a MAC-nak, viszonylag könnyedén kivédekeztük a létszámhátrányos helyzeteket. A túloldalon ráadásul három húzásból átvette a vezetést a DEAC, Sándor Flórián Berta Ákoshoz továbbított, aki remek keresztpasszt adott Sági Martinnak, a debreceniekhez visszatérő kiválóság pedig kapásból kipókhálózta a bal felső sarkot. Az újbudai alakulat nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, Stevens remek szóló végén fonákkal célzott pontatlanul, míg a lövéshez lendítő Djumicot Sándor Flórián választotta el a korongtól. Öt perccel a szünet előtt góllá érett a fölény, Dansereau átadását Trevor Gooch váltotta gólra, így két harmadnyi játék után 2–2 állt az eredményjelzőn.

A záró felvonás páros kiállítással indult, amiből a DEAC alakított ki több helyzetet, Kulesov centerezését követően Spirko közel lövésénél kellett spárgáznia Bálizsnak, majd kisvártatva ismét Spirko próbálkozott éles szögből, sajnos ezúttal is sikertelenül. A túloldalon Djumic rávezetését védte Antek, majd Dansereau keresztpasszát Kreisz Brúnó tűzte kapura, de kapusunk visszaért a rövidre. Ahogy peregtek a percek, a MAC valamivel közelebb került a harmadik gól megszerzéséhez, a házigazda többet járatta a pakkot, ugyanakkor a túloldalon is adódtak veszélyes lehetőségek, Gőz, Berta és Kloz is betalálhatott volna, ha higgadtabb döntést hoz a kapu előtt. Turcotte kétszer is közelről próbálkozhatott, a legnagyobb helyzet mégis Sági Martin zseniális fonákpassza után Molnár Dávid nevéhez fűződött, de Bálizs bravúrral hárított. A harmadik felvonásban elsősorban egymás hibáiból igyekeztek élni a csapatok, de nem született döntés, következhetett a hosszabbítás. A ráadást a DEAC kezdte jobban, gólt mégis két perc elteltével a MAC szerzett, Dansereau kipattanó lövését Molnár Bálint kotorta be közelről, így a házigazda újbudaiak 3–2-es győzelmet arattak a DEAC felett az Erste Liga nyitányán.

Jégkorong, Erste Liga

MAC HKB Újbuda – DEAC 3–(1–0, 1–2, 0–0, 1–0) – h.u.

MAC: Bálizs – Pozsgai (1), Garát – Macaulay, Csollák – Tóth G. (1) – Varga – Ádám, Dóczi – Schlekmann, Gooch 1, Tóth R. – Dansereau (2), Kreisz B., Izacky – Stevens 1, Molnár B. 1, Dumic – Pápa, Ritter, Kozma D.

Vezetőedző: Kangyal Balázs

DEAC: Antek – Kloz, Vokla – Gőz, Klimek – Bogesics, Sándor F. (1) – Jakabfy – Dalecky 1, Novotny, Turcotte – Hári N., Kulesov, Spirko – Berta (1), Molnár D., Sági Martin 1 – Almási, Kozma F., Mazzag.

Vezetőedző: David Musial

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

Kapura lövések: 39–39

P.G.