Fotó: deac.hu
Mint arról korábbi tudósításainkban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, a Titánok elleni párharcot megnyerve, bejutott az Erste Liga negyeddöntőjébe.
Hétfőn megtörtént az ellenfélválasztás, így kiderült, hogy a DEAC a rájátszásban az UTE ellen lép majd jégre. Az első két összecsapásra kedden és szerdán a fővárosban kerül sor, míg szombaton és vasárnap Debrecenben mérkőznek meg a csapatok.
Némi meglepetéssel indult az ellenfélválasztó procedúra, ugyanis címvédő és az alapszakaszt megnyerő Csíkszereda a lehető legmagasabban rangsorolt ellenfelet, az ötödik MAC HKB Újbudát választotta ellenfélül a negyeddöntőre. A vezetőedző indoklása szerint a játékosokkal és a vezetőséggel közösen hozták meg a döntést, a bajnokság ezen szakaszában pedig már nincsen könnyű ellenfél. Az alapszakaszt másodikként záró FTC-Telekom vezetőedzője, Fodor Szabolcs folytatta a sort, a zöld-fehérek azzal a DVTK Jegesmedvékkel mérkőznek majd meg, amely a mini play-offban a Győrt búcsúztatta. Az UTE sem húzott váratlant, az alapszakaszban harmadik fővárosi gárda a Titánok ellen söpréssel negyeddöntőbe jutó DEAC együttesét választotta, az előjelek pedig a lilák számára lehetnek kedvezőbbek, ugyanis a két csapat szezonbeli négy mérkőzésének mindegyikén Virág Csaba tanítványai bizonyultak jobbnak. Az elődöntőbe jutásért egy erdélyi rangadót is rendeznek, a Gyergyó a Brassóval találkozik majd.
A negyeddöntős párharc az egyik fél négy győzelméig tart, legkésőbb március 14-ig azonban el kell dőlnie, mely gárda lép tovább.
Erste Liga, negyeddöntő
UTE–DEAC
március 1., kedd 18:30, Újpesti Jégcsarnok
UTE–DEAC
március 2., szerda 18:30, Újpesti Jégcsarnok
DEAC–UTE
március 5., szombat 18:30, Debreceni Jégcsarnok
DEAC–UTE
március 6., vasárnap 18:30, Debreceni Jégcsarnok
KZT




