Jégkorong: DEAC-győzelmet hozott a Télapó

A FEHA 19 látogatott a Debreceni Jégcsarnokba vasárnap, a meccset pedig összekötötték egy igazi Mikulás-bulival.

0

DSC_2926-300x171 Jégkorong: DEAC-győzelmet hozott a TélapóFotó: Ásztai Csaba

Nem is olyan rég az Erste Liga matinéja volt a kiegészítő program a DEAC–DVTK bajnoki meccs előtt, ezúttal Mikulás-bulival egybekötött mérkőzést rendeztek a cívisvárosban. A DEAC ellenfele az a FEHA 19 volt, melyet egy hete 5–3-ra győzött le a György József vezette együttes.

A DEAC pénteken 3–2-re kikapott a Csíkszeredától hazai pályán, ám abszolút nem érdemelt vereséget a mutatott játék alapján, a fehérvári fakócsapat pedig a Fradi vendégeként maradt alul a játéknapon, 7–1-re győztek a zöld-fehérek.

Ezúttal Novotny már az 5. percben megszerezte a vezetést a debrecenieknek, joggal gondolták a legvérmesebb szurkolók, ez ma egy nagyarányú DEAC-siker lesz. Mindezek ellenére az első harmadban nem történt semmi más, puszta mezőnyharc, melynek végén maradt az egygólos hajdúsági előny.

A második etap már jóval érdekesebb, sőt gólgazdagabb is volt. Előbb Dalecky révén növelte előnyét a DEAC, majd szépítettek a fehérvári fiatalok. Ezt követően Dalecky újra megvillant, 3–1-re vezettek  már ekkor az egyetemisták. Azért azt érezni lehetett, nem lehet más az ura ennek az összecsapásnak, csak és kizárólag a DEAC.

A harmadik harmad negyedik percében ezen gondolatot Dalecky megfejelte még egy góllal, 4–1 állt ekkor az eredményjelzőn. A mérkőzés hátralévő részében érezhetően megnyugodtak a hazaiak, nem tudott szintet lépni a FEHA 19, vagyis az összecsapás végére is megmaradt a háromgólos debreceni siker. Ezt rejtette most Télapó puttonya.

Erste Liga alapszakasz

DEAC – FEHA 19: 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)

DEAC: GÖNCZI –  Bogesic, ZALAMAI (1) / Sándor, Sosunov (1) / Bukor, Vokla – DALECKY 1 (1), Mihalik A. (1), Spirko / Izacky (1), NOVOTNY 3, SMIRNOV (3) / Kozma, Molnár D., Sági / Mihalik

P.I.