Fotó: deac.hu
A dunaújvárosi magabiztos győzelem után haza pályán vereséget szenvedett György József együttese, látva a debreceniek játékát, azt kell mondanunk, teljesen megérdemelten vitte el a három pontot a Ferencváros. Az alapszakasz következő körében is fővárosi gárda várt az egyetemistákra, akik vasárnap az UTE otthonába látogattak. A lilák szintén vereséggel zárták legutóbbi mérkőzésükek, az Acélbikák 4-2-re múlták felül Virág Csaba alakulatát. A DEAC az 5., míg az UTE a 8. helyről várta az összecsapást, melynek a cívisvárosiak voltak az esélyesei.
Két hazai próbálkozással indult a mérkőzés, először Nemes tesztelte Hetényit, majd Nádasy kísérletezett közelről, a debreceni hálóőr, biztosan őrizte ketrecét. Vendégoldalon Versich, majd Mihalik András tesztelte Sági Mátét, ám az UTE cerberusa is tökéletesen tette a dolgát. Hullámzó volt a játék, felváltva birtokolták a korongot a csapatok, az iramra nem lehetett panasz. Bár Hetényinek volt több dolga, először kollégája kapitulált: Izacky átadása után Smirnov iramodott meg jobboldalt és lőtte ki a hosszút 9:23-nál (0-1). Akár duplázhatott volna a DEAC, ám Molnár kicsit túlhúzta a korongot, mint ahogy később Mihalik András is, így oda lett mindkét helyzet. A fővárosiak rendezték soraikat, a vége előtt hét perccel nagy nyomást helyeztek a debreceniekre, de tökéletesen védekeztek a fekete-fehérek. 15:10-nél Kiss Dánielt játék késleltetésért kiállították, majd ugyanezért Smirnov is pihenhetett két percet a büntetőpadon. A játékrész hajráját megnyomták a lilák, de Hetényinek köszönhetően érintetlen maradt a debreceni ketrec, így a DEAC egygólos vezetésével zárult a harmad.
A második etapban is jó iramot diktáltak a csapatok, a hazaiak az egyenlítésért harcoltak, a cívisvárosiak pedig növelni akarták előnyüket. Voltak ugyan próbálkozások mindkét fél részéről az első percekben, a kapuk viszont érintetlenek maradtak. Az emberelőnybe került DEAC állt közelebb a gólszerzéshez, előbb Izacky, majd Molnár közeli lövését védte Sági Máté. Viszont Dalecky kapáslövésénél már tehetetlen volt, a korong védhetetlenül vágódott a jobb felsőbe (0-2), ekkor 26:45-öt mutatott az óra. Hátrányba került a DEAC, miután Izackyt kiállították, ezzel a lehetőséggel élt is az UTE, Kovács lövése után a hálóban kötött ki a korong (1-2). A folytatásban beszorította harmadába a fővárosiakat a DEAC, alaposan megtornáztatták Ságit, ám lényegében a semmiből a lilák találtak be: Shirley verte meg Voklát, majd Hetényi mellett elhúzva korongot lőtt a kapuba (2-2). A hátralévő percekben a gólok számában nem történt változás, döntetlen állásnál ért véget a játékrész.
Emberhátrányban kezdte a DEAC az utolsó harmadot, ugyanis Sosunovot a túlzottan kemény játékért a dudaszó után kiállították. Szerencsére végig is ülte a padon a két percet, ami azt jelent, csapata sikeresen kivédekezte a hátrányt. Hetényi igazolta klasszisát, egymás után két lövést is bravúrral hárított. És megint az egyetemistáknál volt az előny: Mihalik középre ütött korongja megpattant Benken, Spirko reagált a leggyorsabban és vágta a pakkot a hálóba (2-3). Pár perc múlva ismét kettőre nőtt a DEAC előnye: 48:02-nél egy gyors kontra végén Dalecky átadása után Mihalik András nem hibázott (2-4). Ahogy telt az idő, egyre többet kellett kockáztatnia a liláknak, ezzel viszont esélyt adtak a debreceni kontrákra. 54:21-nél eldőlni látszott a párharc: Izacky kapu mögül fonákkal tette vissza a korongot a középen érkező Novotnynak, aki állítgatás nélkül lőtt, a pakk pedig a hálóban kötött ki (2-5). Újpesti szempontból vészesen telt az idő, érett a debreceni győzelem, ez meg is született, a DEAC végül 5-2-re legyőzte az Újpestet.
Erste Liga alapszakasz
UTE – DEAC: 2-5 (0-1, 2-1, 0-3)
Gólszezők: Kovács, Shirley ill. Smirnov, Dalecky, Spirko, Mihalik A., Novotny
KZT




