Jégkorong: Először szenvedett vereséget az edzőváltás óta a DEAC

Végig kiélezett, jó iramú mérkőzést vívott a debreceni alakulat az Újpesttel, végül a szétlövés döntött a lila-fehérek javára.

0

deac-ujpest-19-300x182 Jégkorong: Először szenvedett vereséget az edzőváltás óta a DEACFotó: Derencsényi István/DEAC

Az elmúlt években rendre nagy csatákat vívott egymással a DEAC és az UTE jégkorongcsapata, amelyek végén általában a hazai jégen játszó együttes örülhetett. Ilyen szempontból bizakodva várhattuk a felek első idei debreceni csörtéjét, a közelmúlt ellenben az újpestiek győzelmét vetítette előre, a Megyeri úton ugyanis Rajna Miklós vezérletével könnyed, négygólos győzelmet arattak Virág Csaba tanítványai. Azon a mérkőzésen ugyanakkor még David Musial állt az egyetemisták kispadja felett, míg ezúttal már György József küldte csatába tanítványait, kinevezése óta pedig szárnyal a csapat, többek között a címvédő Ferencváros otthonában is összejött a győzelem. A lila-fehérek ráadásul sérülések és betegségek miatt igencsak megtizedelve utaztak el Debrecenbe, a vendégek három, míg a mieink négy sorral álltak fel.

Az első harmad még nem a sziporkázó játékról és a helyzetekről szólt, sokkal inkább az öldöklő küzdelemről és a kemény, szikrázó ütközetekről. Az iramra nem lehetett panasz, mindkét csapat játékosai mentek előre, hajtottak becsülettel, de az erőfeszítéseket sokáig nem koronázta siker, az utolsó átadásokba rendre hiba csúszott. Amikor kellett, a két rutinos klasszis, Hetényi Zoltán és Rajna Miklós is állta a sarat, a játékrész első felében pedig utóbbit dolgoztatták meg inkább a támadók, előbb Hugo Turcotte, majd Jan Dalecky életerős lövésénél kellett résen lennie az újpesti hálóőrnek. A folytatásban aztán fokozatosan átvette az irányítást a tabella alapján esélyesebb UTE, ám igazán nagy lehetőséget nem sikerült kidolgozniuk a vendégeknek, akik elsősorban távolról próbálkoztak. A legaktívabb a mérkőzés végére tizenhárom (!) lövésig jutó Kyle Just volt, a légiós pedig olykor az előkészítésben is jeleskedett, két remek átadása közül azonban a támadással középen érkező Németh Attila egyiket sem tudta gólra váltani. Az első felvonás végére aztán felpörögtek az események, az egyetemisták kettős emberelőnyben is próbálkozhattak, de Rajna állta a sarat, így 0–0-s állásnál fordultak a felek.

A pihenő után még élesebben jöttek ki a csapatok a jégre, az újpestiek emberelőnyben kezdhették a második harmadot, s hamar fel is álltak a debreceni kapu előterében. Sokat a gól sem váratott magára, Sam Coatta lövése talált utat Hetényi Zoltán kapujába, ezzel szerezett vezetést az UTE. Hátrányban ritmust váltott a DEAC, bő két perccel később pedig az egyenlítés is összejött, Hugo Turcotte találatának köszönhetően kezdődhetett minden elölről. Kimondottan jó ritmusban zajlott a mérkőzés, pulzáló játékot láthatott a népes debreceni publikum, hol egyik, hol másik kapusnak kellett nagy bravúrt bemutatnia. Igazán ugyanakkor egyik csapat sem tudta ráerőltetni akaratát a másikra, a vendégek többet birtokolták a pakkot, ám az egyetemisták próbálkozásai több veszélyt rejtettek magukban. Az utolsó öt percre némileg lassult az iram, de helyzetekből ekkor sem volt hiány, előbb Suter bejátszását Kiss Patrik kotorta kapura, majd ismét az újpesti csatár került ziccerbe, ám Hetényi leért a rövidre. A túloldalon Berta Ákos távolról tette próbára Rajnát, a harmad utolsó percei pedig Sági Martinról szóltak, három lövéséből kettőt az újpesti kapus védett, egy pedig nem talált kaput. Az eseménydús periódus Klimek távoli bombájával zárult, a döntés pedig a harmadik felvonásra maradt – legalábbis ekkor még ezt hittük.

A felek azonban nem tudták dűlőre vinni a dolgot, hiába folytatódott a tűzijáték, ezen a napon a kapusok nyerték a párharcok zömét. A vendégeknél továbbra is Kyle és Németh vitte a prímet, többször is a védőknek kellett kisegítenie az egyébiránt eksztázisban védő Hetényit, Gőz Balázs mezőnymunkáját például nem lehetett nem észrevenni. Az egyetemisták valamivel többet tettek a győzelemért, többször is sikerült sakk-matt helyzetig kijátszanunk a támadásokat, de a helyzetkihasználás sajnos ezúttal is akadozott, a befejezéseknél rendre rossz döntéseket hoztak a támadók. Próbálkoztunk becsülettel távolról is, különösen Jordan Klimek, aki kétszer is közel járt a gólszerzéshez, három perccel a vége előtt pedig Rastislav Spirko kiugratásából Vladiszlav Kulesov került helyzetbe, de a kapuvas kisegítette Rajnát. Nem sokkal később Gőz átadását Turcotte és Spirko is bekotorhatta volna, míg a túloldalon James Stadel lövése után alakult ki kisebb kavarodás a kapu előterében, ám végül Németh Attila ismétlését védte Hetényi. A rendes játékidőben így már nem született újabb gól, maradt az 1–1, következhetett a ráadás.

Ott aztán olybá tűnt, hogy holnapig is gyűrhetnék egymást a felek, akkor sem születne meg a mindent eldöntő találat. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, újpesti részről Kyle Just, debreceniről pedig Dominik Novotny zárhatta volna le a nyitott kérdéseket, de egyikük sem tudta, így büntetők döntöttek a két pont sorsáról. Suter és Just is fonákkal volt eredményes, válaszul Spirko hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe, de ez is kevésnek bizonyult, Benk András találatával ugyanis az UTE nyerte a szétlövést, s egyben a mérkőzést. A DEAC elszenvedte első vereségét György Józseffel a kispadon, ám ezúttal sem maradtak pont nélkül az egyetemisták, akik vasárnap az FTC-Telekom otthonában javíthatnak.

Jégkorong, Erste Liga

DEAC – UTE 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel

DEAC: Hetényi – Kloz (1), Gőz – Jakabfy, Klimek – Bogesics, Sándor F. – Sándor B. – Dalecky (1),     Novotny, Turcotte 1 – Kulesov, Spirko, Bartók – Kozma F., Sági M., Mazzag – Almási, Berta, Molnár D.

Vezetőedző: György József

UTE:  Rajna – Balázsi, Stadel – Jago (1), Horváth T. – Nemes, Varga A. – Kiss P., Németh A., Suter – Benk, Coatta 1, Just 1 (1) – Csergő, Balogh B., Robichaud

Vezetőedző: Virág Csaba

Kapura lövések: 59–44

Kiállítások: 8, ill. 6 perc

P.G.