Fotó: Hydro Fehérvár
Hérakleitosz szerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, a DEAC jégkorongozói mégis azzal a céllal szálltak csatába vasárnap este, hogy minden pontosan úgy történjen, mint egy évvel ezelőtt: döntő a Magyar Kupában, az osztrák bázisú ligában szereplő Hydro Fehérvár ellen, a végén debreceni sikerrel. Azzal bizonyára minden szimpatizáns tisztában volt, hogy a hazai jégen játszó rivális a finálé egyértelmű esélyese, ám György József tanítványai tavaly már bizonyították, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, s hasonló csodára készültek idén is.
A fehérváriak elődöntője megmutatta, hogy mennyit számít a jó kezdés, Kevin Constantine együttese ugyanis alig húsz másodperccel a korongbedobást követően vezetést szerzett az FTC-Telekom ellen, a találkozó pedig végül kiütésbe torkollott. Az első percek ezúttal kiegyenlített küzdelmet, mezőnyhokit hoztak, s bár Hetényi Zoltánt előbb Campbell, majd Petan is próbára tette távolról, az igazán nagy helyzetek emberelőnybe kerülve Sági Martin és Jordan Klimek előtt adódtak. Tirronen ugyanakkor bizonyította, hogy nem a szerencsének köszönhette szombati shoutoutját, miközben a hátsó alakzat munkájára a túloldalon sem lehetett panasz, Jakabfy Sámuel és Sándor Bence többször is rutinos klasszisokat megszégyenítő módon akasztotta meg a fehérvári támadásokat. A hazai publikum a mérkőzésen először Henrik Nilsson próbálkozásánál ugrott talpra, de Hetényi vállal védte a botos felsőbe tartó lövést. A harmad feléhez érve aztán jött a fekete leves, szinte a semmiből, de mezőnymunkája alapján korántsem érdemtelenül vezetést szerzett a DEAC, Gőz Balázs lövésébe Rastislav Spirko tette bele a botját. Hasonló szituációból azonnal felelhetett volna a házigazda, de Shaw közbeszúrására bravúrral leért Hetényi, aki kisvártatva Jacobs és Magosi ziccerét is hárította. Az egyetemisták rendkívül fegyelmezetten védekeztek, amikor pedig lehetőségük nyílt rá, elnyargaltak a koronggal – és milyen jól tették, egy gyors ellentámadás végén ugyanis Dalecky távoli lövésénél Kulesov megelőzte Atkinsont, majd tanítani való mozdulattal a botos alsóba továbbította a pakkot. A harmad utolsó perceiben egy emberhátrányt is sikerült kivédekezni, miután Shaw lövését védte Hetényi, Jacobs pedig közvetlen közelről célt tévesztett, így húsz percnyi játék után 2–0-s debreceni előnnyel vonultak pihenőre a felek.
Szinte azonnal emberfórba kerültek az egyetemisták a második harmad elején, amit az utolsó pillanatban ki is használt György József együttese: Mihály Ákos egy pillanatra szem elől tévesztette a korongot, Vokla Roland lőtt, a kipattanóra pedig Dominik Novotny érkezett a leggyorsabban, s közelről háromgólosra növelte csapata előnyét. A találat a debreceni tábor előtt született, a plexit az egyik oldalról a szurkolók, a másikról a játékosok döngették, de az állta a sarat, ahogyan a túloldalon Hetényi is, aki előbb Magosinak, majd Nilsonnak védett ziccert. Apró szépséghiba, hogy utóbbinál Spirko odapörkölt ellenfelének, de hiába fokozta a nyomást emberelőnyben a Fehérvár, továbbra sem tudta feltörni a reteszt. Mindez nem a válogatott játékosok és klasszis légiósok képzetlenségének, sokkal inkább a DEAC védekezésének volt köszönhető, az egyetemi gárda minden tagja elvégezte a piszkos munkát, s blokkokkal, vetődésekkel segítette az ihletett formában védő Hetényi munkáját. A bűvös tizedik percben ismét felpörögtek az események, jóllehet ennek most kevésbé örültünk, Rétfalvi Kristóf ugyanis a kapu mögül, fonákkal tálalt Németh Kristóf elé, aki szépen kilőtte a hosszú alsót. Sokáig nem ünnepelhetett a Volán, mert Bartalis kiállítását követően már a védekezésre kellett összpontosítania, Kloz közeli lövését bravúrral hárította Tirronen. Kiegészülve ismét magasabb sebességi fokozatba váltott a Fehérvár, amely Petan szólójánál járt a legközelebb a gólszerzéshez, míg a túloldalon Kulesov lövése okozott riadalmat, de újabb találat már nem esett a harmadban, amelynek végén a DEAC 3–1-re vezetett a Fehérvár ellen.
A záró felvonás első perceiben a házigazda korántsem tudott olyan nyomást helyezni a debreceni kapura, mint amilyet várni lehetett, sokáig Gleason Fournier lövése volt az egyetlen veszélyesebb próbálkozás, amelynek Hetényi kesztyűje állta útját. Kloz kiállítása után aztán beszorult a DEAC, de ekkor is inkább távoli lövéseket jegyezhettünk fel, mintsem kidolgozott helyzeteket, előbb Petan, majd Campbell tette próbára Hetényit. Öt perc telt el a harmadból, amikor először szabadon maradt fehérvári játékos a debreceni kapu előterében, Atkinson centerezésére Erdély Csanád érkezett remek ütemben, majd annak rendje és módja szerint kilőtte a lepkés felsőt. A kapott gól némileg megfogta az egyetemistákat, hamar jött is a következő kiállítás, kisvártatva ráadásul kettős emberelőnybe került a Fehérvár, azaz pokoli másfél perc várt a mieinkre. Alex Petan nagyon élt, kétszer is szinte lehetetlen szögből vállalkozott lövésre – mindkétszer Hetényi jelentette a végállomást. A légiós harmadjára sajnos már megtalálta az utat a hálóba, ami pedig különösen fájó, hogy mindez egyetlen másodperccel azelőtt történt, hogy Gőz Balázs visszajöhetett volna a büntetőpadról… Az utolsó tíz perc így 3–3-ról vette kezdetét, a változatosság kedvéért egy újabb fehérvári fórral, ezt azonban már sikerült kivédekeznünk, Hetényit olykor Fortuna is kegyeibe fogadta. Petan és Spirko birkózásánál a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a hazaiak légiósa a könyökét is használta, így debreceni emberelőny következett, amelyet három perccel a vége előtt gólra is váltott György József legénysége, Sági Martin talált be. A Volán mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítésért, a végére kettős emberelőnybe is kerültek a fehérváriak, ráadásul Tirronen is lekorcsolyázott. Minden idők leghosszabb másfél perce volt ez, de kivédekezte a DEAC, amely így 4–3-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott Hydro Fehérvárt, ezzel megvédte címét a Magyar Kupában. Csodálatosak vagytok, fiúk, ez Debrecen!
Jégkorong Magyar Kupa, döntő
Hydro Fehérvár AV19 – DEAC 3–4 (0–2, 1–1, 2–1)
Fehérvár: Tirronen – Atkinson (1), Nilsson – Campbell (1), Fournier – Dahlroth, Szabó D. – Dobmayer – Hári J. (1), Jacobs, Magosi B. – Bartalis I., Erdély Cs. 1, Petan 1 – Mihály Á., Németh K. 1, Shaw – Rétfalvi (1)
Vezetőedző: Kevin Constantine
DEAC: Hetényi – Gőz, Klimek – Kloz, Vokla (1) – Bogesics, Sándor F. – Jakabfy – Dalecky (2), Kulesov 1, Spirko 1 – Novotny 1, Sági M. 1, Turcotte – Almási, Berta, Molnár D. – Kozma F., Mazzag, Sándor B.
Vezetőedző: György József
Kapura lövések: 27–53
Kiállítások: 16, ill. 20 perc
P.G.




