Fotó: MJSZ
Az A-csoportos világbajnokságra készülő válogatottunk két hazai edzőtábort követően Dániába utazott, az elkövetkező napokban Rödovrében folytatódik a munka. A programban öt jeges edzés szerepel, de lányaink kétszer is megmérkőznek a házigazdákkal. Az első párharcra pénteken 18, a másodikra szombaton 17:30-kor kerül sor.
Nemzeti csapatunk az elmúlt két évben hatszor találkozott a dán válogatottal, mely mérkőzések közül három alkalommal – a kanadai vb-n is – a mieink kerültek ki győztesen. A két mérkőzés egyben jó erőfelmérő is, hiszen az augusztusi vb-n is összecsap a két együttes.
Pat Cortina szövetségi kapitány 26 fős keretében helyet kapott a DEAC Jégkorong Akadémia kiváló hálóőre, Révész Zsuzsa is.
KZT