
A Vezér Fitness 55 kilóban induló utánpótlás válogatott súlyemelőjén, Mező Bálinton nagy volt a nyomás, hiszen az U15-ös országos bajnokságon jól kellett teljesítenie ahhoz, hogy ott lehessen a korosztályos Európa-bajnokságon.
Bálint viszont elbírta a terhet, felnőtt a feladathoz, bizonyította, korosztályában ő a legjobb, az előző versenyek eredményeihez képest javítani tudott.

Három sikeres szakítógyakorlatot mutatott be, 58 kilóval kezdett és 63 kilogrammal fejezte be ezt a fogásnemet. Lökésben sikeresen teljesítette a 73, 77 és a 80 kilót, így összetettben 140 kg-ig jutott.
Edzője, Kecskés Zoltán elmondta a verseny után: „Szépen haladunk előre, amit elterveztünk eddig sikerült megvalósítanunk. Most egy kis munka következik, készülünk a junior országos bajnokságra”.
Szép volt Bálint!




