
A korosztályos magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be a világbajnokság nyitónapján, hétfőn Szlovénia ellen magabiztos játékkal nyert 3-0-ra Svasznek Bence együttese.
Kedden újabb feladat várt a debreceni Mihalik Gergővel a soraiban felálló nemzeti csapatunkra, mely játéknapon Lengyelország ellen léptek jégre fiatal hokisaink. Ellenfelünk nagyarányú vereséggel kezdte a vb-t, 6-1 arányban maradtak alul Ukrajna válogatottjával szemben.
Álomszerűen indult a mérkőzés, egy perccel a kezdés után már vezetett válogatottunk: egy kékvonalról eleresztett lövés után kavarodás alakult ki a lengyel kapu előterében, a korongra Nádasy Márton csapott le és kotorta a ketrecebe. A folytatásban mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de újabb gól magyar oldalon született a harmad vége előtt: egy kapu elé lőtt korongba Ravasz Csanád tette bele az ütőjét, amely pedig a hálóban kötött ki. Ezzel nemzeti csapatunk kétgólos előnnyel várhatta a második játékrészt.
Az első szünet letelte után a lengyelek próbáltak szépíteni, meg is voltak erre a lehetőségeik, ám Szűcs Botond lehúzta a rolót. A kezdeti rohamokat követően kiegyenlítődött a játék, mindkét fél igyekezett a másik fölé kerekedni. Sokat kellett várni az újabb találatra, mely a harmad vége előtt nem sokkal magyar oldalon született: Dobos Mihály lövése a keresztvas alatt vágódott a kapuba. A dudaszó előtt azonban szépítettek a lengyelek: egy kapu elé lőtt korong megpattant a menteni igyekvő Farkas Olivér lábán, a pakk pedig átjutott a gólvonalon.
A záróharmad elején a lengyelek próbáltak tovább zárkózni, ám fiataljaink kontrollálták a játékot, bár volt néhány meleg szituáció Szűcs kapuja előtt, igazán nagy veszélybe egyszer sem került a magyar ketrec. A játékrész derekánál eldőlni látszott a mérkőzés: egy buli után Nemes Márton lőtt félmagasan a kapuba. Ahogy telt az idő, a mieink egyre magabiztosabban és felszabadultabban játszottak, a lengyelekben pedig kezdett tudatosulni, ezen a napon sem nyerhetnek. Bár a végső dudaszó előtt egy perccel emberelőnyből szépített ellenfelünk, majd levitte kapusát, a vége előtt 9 másodperccel Dobos Mihály az üresen álló ketrecbe lőtte a pakkot. Ezzel a találattal a magyar válogatott 5-2-re megnyerte a mérkőzést.
U18-as divízió 1/B-s U18-as világbajnokság
Magyarország – Lengyelország: 5-2 (2-0, 1-1, 2-1)
Lesz idő az ünneplésre, ugyanis egy napot pihenhet a magyar válogatott, legközelebb csütörtökön lépnek jégre fiataljaink, mely játéknapon Ausztriával találkoznak.
KZT




