Fotó:dvsckezilabda.hu
Az FTC pénteken Bukarestben játszotta idei első Bajnokok Ligája mérkőzését, ahol végül ötgólos vereséget szenvedett a végső győzelemre is esélyes CSM ellen. Fontos megjegyezni, hogy nagyon sok gól esett a mérkőzésen (36-31 lett a mérkőzés végeredménye), azaz nagy tempóban, magas támadásszámmal zajlanak a Ferencváros mérkőzései. Ezt a tempót mindenképpen lassítani kell ahhoz, hogy szorosabb eredményt tudjunk elérni. A bajnokságban nem meglepő módon eddig 100 %-osak a budapestiek, a legszorosabb győzelmük is 8 gólos volt. A keretükben kevés változás történt a tavalyi szezonhoz képest, ám nagyon fontos differencia, hogy idén már nem szerepel a volt csapatkapitány Szucsánszki Zita, továbbá a holland válogatott Laura Van der Hejiden is távozott a klubtól. Az érkezők között említendő a kapus Szemerey Zsófi, a magyar válogatott Klivinyi, a montenegrói válogatott átlövője Malovics, illetve beállója, a volt debreceni Bobana Klikovac, aki azonban még sérülés miatt nem léphet pályára.
A mieink eddig 4 mérkőzésen 3 pontot szereztek, két papírforma vereség (Győr és Siófok ellen) és egy borítékolható győzelem mellett (Békéscsaba) az eddigi izgalmat a Kisvárda elleni hazai döntetlen jelentette (27-27). Az eddigi találkozókon Kovács Anna volt a legeredményesebb a maga 18 góljával, bár valószínűleg ő is úgy érzi, hogy a hatékonyságon lehet és tud is még javítani. Bizakodásra adhat okot Lotte Grigel Kisvárda elleni szereplése, ugyanis a dán irányító 11 gólt szerzett kisebb sérüléséből felépülve, remélhetőleg a válogatottnál eltöltött kisebb időszak nem töri meg a lendületét. A két hazai mérkőzésen villogott a jobbszélső, Varsányi Nóra is, akit láthatóan feldob a hazai mérkőzések hangulata, remélhetőleg most idegenben is sikerült jó teljesítményt nyújtania. Lányaink csapatépítő programon vettek részt, remélhetőleg ez is jobban összekovácsolja a játékosokat, hiszen ez nagy fegyvertény lehet a továbbiakban.
Nem ezen a mérkőzésen elvárás a két pont megszerzése, azonban egy a tavalyi Ferencváros elleni idegenbeli mérkőzéshez hasonló teljesítmény nagy lökést adhat a csapatnak és önbizalmat adhat egyenként a játékosoknak is. Ki lehet használni azt, hogy az FTC nem tudott annyit készülni erre a mérkőzésre, hiszen Bajnokok Ligája mérkőzésen vett részt.




