Jeney Domokos: „Fontosnak tartjuk, hogy a szurkolókat minél közelebb hozzuk játékosainkhoz”

Szombaton első hazai mérkőzésén lép pályára a DVSC labdarúgócsapata a 2018-19-es bajnokságban. A klub több kedvezményt is nyújtott a szurkolóknak az előző szezonban, amik idén is megmaradnak. A DVSC marketingvezetője azt is elárulta, a nagy sikerű családi napot szeptemberben megismétlik.

0

domi-1-300x240 Jeney Domokos: „Fontosnak tartjuk, hogy a szurkolókat minél közelebb hozzuk játékosainkhoz”

A tavalyi szezonban több kedvezményt is biztosított a klub a szurkolóknak. Az idei bajnokságban ezek megmaradnak?

Az új szezonban is érvényesek lesznek a kedvezmények azok számára, akik belépőt vásárolnak a DVSC hazai összecsapásaira, vagy bérlettel rendelkeznek.

A Debreceni Gyógyfürdő péntektől vasárnapig várja az érvényes belépőjeggyel, valamint bérlettel rendelkező Loki-szurkolókat, akiknek az egész napos komplex fürdőbelépő (korlátlan Élményfürdő, Termálfürdő és Szaunák használata) árából 50% kedvezmény jár!

Ez a kedvezmény rajtuk kívül még egy felnőttre és két 6 éven felüli gyermekre vonatkozik a Termálfürdőben, míg az Élményfürdőben az egy jeggyel rendelkezők plusz egy felnőttel és két 3 éven felüli kisgyermekkel élvezhetik a fürdő szolgáltatásait.

A 6000 forintos felnőtt belépő csupán 3000 forintba, az 5450 forintos diák belépő pedig 2725 forintba kerül.

A mérkőzések napján a belépők ingyenes utazást is lehetővé tesznek a futballmeccsre induló, majd hazatérő szurkolóknak a DKV villamos-, autóbusz- és troli járatain.

Fontos, hogy az új bérletesek látogassanak el a Loki Shopba, ahol kapnak a bérletükre egy matricát, amellyel igazolni tudják az érvényességet.

A Nagyerdei Kultúrpark állatkertje ugyanekkor 25 százalékos akcióval kedveskedik a nézőknek és egy kísérőjüknek.

A drukkerek jogosultságukat mindenütt futball bérletük, vagy napijegyük felmutatásával igazolhatják.

Milyen lépéseket tervez tenni a klub annak érdekében, hogy növekedjen a nézőszám?

Fontosnak tartjuk, hogy a szurkolókat minél közelebb hozzuk játékosainkhoz, ennek fényében visszahoztuk a DVSC családi napot, mely július 15-én vasárnap a Nagyerdei Stadionnál nagy sikerrel le is zajlott. Szeptember 7-én pedig újabb nyílt napot fogunk tartani, mely rendezvény neve: A Futball Éjszakája. Itt ismét betekintést nyerhetnek szurkolóink a csapat életébe, sőt a felnőtt csapat nyílt edzését is végig nézhetik a Nagyerdei Stadionban, valamint egy gála meccsel is kedveskedünk majd, eddig annyit árulhatok el, hogy az egyik csapat a DVSC öregfiúk lesznek!
Az első hazai meccsen szintén lesz egy újításunk a szurkolói élmény fokozása érdekében, aki volt kint a debreceni kézilabda világbajnokságon, az már találkozhatott vele. A mérkőzésen a mi szurkolóinknak is lesz lehetőségük beküldeni élő fotót és üzenhetnek is a játékosoknak a mérkőzés közben, mely a led falon, illetve eredményjelzőn is meg fog jelenni!
Az idei mottónk: Légy a DVSC család része! Augusztus 4-ig még meg lehet vásárolni a bérleteket, nagy szeretettel várunk mindenkit a mérkőzéseinken!

Hajrá Loki!