Juhász Balázs: „Fokozatosan terhelem a lábam, jó úton haladok, hogy utolérjem magam”

A DSC-SI atlétája sérülés miatt kihagyni kényszerült az Európa-bajnokságot, de mint elmondta, javult az állapota, elkezdte az edzéseket.

0

36517395_1810069272384719_2543465699817291776_n-300x200 Juhász Balázs: „Fokozatosan terhelem a lábam, jó úton haladok, hogy utolérjem magam”

Nemrég ért véget az Európa-bajnokság. Külső szemlélőként hogyan összegeznéd a debreceni atléták teljesítményét?

Véleményem szerint, mind a hatan jól teljesítettek, hozták azokat az eredményeket, amiket elvártak tőlük, sőt, voltak akik túlteljesítették az elvárásokat, főleg a Koroknai testvérekre gondolok.

Sérülés miatt ki kellett hagynod a kontinensviadalt. Milyen érzésekkel nézted a versenyeket?

Próbáltam magam ezen túltenni, az elején még rossz érzés volt, de ahogy kezdődtek a versenyek, sikerült feldolgozni, hogy nem lehetek ott Berlinben. Minden közvetítést néztem és szorítottam a debreceniekért, természetesen minden magyar atlétának drukkoltam, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Még nem tudtam velük találkozni, de itt szeretnék gratulálni mindenkinek.

Említettük a sérülésedet, hol tartasz most a felépülésedben?

Előző héten volt egy ultrahangos vizsgálat, ami kimutatta, sokat javult az achillesem, így már tudok futómunkát végezni, de még messze vagyok attól, hogy 100%-os edzéseket végezzek. Fokozatosan terhelem a lábam, jó úton haladok, hogy utolérjem magam. Nagyon hiányzott már a mindennapjaimból a tréning. Sérülésem után fura érzés volt, hogy sok időm felszabadult, hiszen előtte nem ritkán, napi két edzés szerepelt a programomban.

Idén láthatunk-e még versenyezni?

Október elsejével kezdem meg az alapozást, idén lesz három mezei liga forduló, azokon biztos, hogy elindulok, de szeretnék a mezei U23-as Európa-bajnokságon is rajthoz állni, ez lenne az utolsó korosztályos versenyem, de ez a MASZ-tól is függ. Következő évben a legfontosabb az Universiade, remélem sikerül kijutnom és döntőt futnom. E mellett a fedettpályás Európa-bajnokság, majd a világbajnokság szintidőket szeretném megfutni.