
A DVSC azzal, hogy a harmadik helyen zárt, az Európa-ligában indulhat. Az első selejtezőfordulót július 11-én rendezik, míg a visszavágó egy héttel később lesz.
Nem kiemeltként várjuk a sorsolást (amely június 18-án vagy 19-én lesz), és már az első körben nehéz ellenfelet is kaphatunk, hiszen például a svéd FF Malmö, a lengyel Legia Varsó, a román Steaua Bukarest, a norvég Molde FK vagy éppen a ciprusi Apollon Limassol is az utunkba kerülhet.




