A juniorok győzelmekkel zárták a második napot

Újabb hét találkozóval folytatódott a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) 3. fordulója február 17-én Debrecenben. A mieink már az első meccsen megteremtették a játéknap alaphangulatát, két gólos győzelmet arattak a Michalovce csapata felett.

0

hoki-300x169 A juniorok győzelmekkel zárták a második napot

Egyre élesedő küzdelmeket láthattunk a jégen, két találkozó (köztük a mieink délutáni derbije) csak büntetőlövésekkel dőlt el. A góltermés viszont csökkent; mindössze 32 alkalommal rezdültek meg a hálók, míg az előző napon 51 találatnak tapsolhattak a nézők.

A forduló második napján is kimondottan sikeresen szerepeltek a mieink. Azután, hogy pénteken nyertek a Kryzhynka Kyjev ellen, György József legényei szombat délelőtt kiváló, taktikailag érett hokit produkálva legyőzték nagy riválisukat, a HK Mládez Michalovce csapatát, délután pedig nagy csatában büntetőlövésekkel múlták felül a Galati jócskán megerősített együttesét. Vasárnap még két nyerhetőnek látszó mérkőzésük van hátra, az esélyek azonban a debreceni alakulat mellett szólnak. Bízunk abban, hogy a kedvező trend vasárnap is folytatódik.

Debreceni HK- HK Mládez Michalovce  2-0 (1-0, 1-0)
Gólszerzők:
 Sándor B. és Ellerbrock

A mérkőzés tapasztalatait György József edző foglalta össze. „Az első játékrész során nagy fölényben játszottunk, a kapura lövések száma 11-3 volt a mi javunkra. A védekezés kiválóan működött, ahogyan azt kértem. Támadásban 2-3 ziccert is kihagytunk, majd kettős emberelőnyben Sándor Bence góljával szereztük meg a vezetést. A 2. félidőre váltott a Michalovce, nyomás alá helyeztek minket. Négy percet hokiztunk emberhátrányban, ezalatt sok lövést kaptunk, de a hátrányokat sikerült kivédekezni, ez jelentette a lélektani fordulópontot. Az utolsó 10 percben újra mi uraltuk a mezőnyt és Ellerbrock révén megszületett a megnyugtató második találatunk is. Úgy érzem, hogy jobban fókuszáltunk, fegyelmezettebben játszottunk, mint az ellenfelünk. A siker kulcsa a védekezés volt, a srácok pedig teljesítették azt, amit vártam tőlük.”

09.30  Kryzhynka Kyjev- Gladiators Dunarea Galati 2-1 (1-1, 1-0)
Gólszerzők:
 Savytskyi és Belousov, illetve Pomechal

11.00  STS UKS Niedzwiadki MOSir Sanok- HA Brumov-Bylnice 3-2 bü (1-2, 1-0, 1-0)
Gólszerzők:
 Wilk (2) és Pisula, illetve Pacik (2)

12.30  HK Mládez Michalovce- SDYUSSHOR-2002 Charkov 0-3  (0-0, 0-3)
Gólszerzők:
 Protsenko, Filimonov és Poimanov

14.00  Gladiators Dunarea Galati-Debreceni HK 2-3 bü. (1-1, 1-1, 0-1)
Gólszerzők:
 Vasile és Nikonov  illetve Kovács R.(2) és Borbát M.

„Nekem tetszett a mérkőzés és a mutatott játék”- állapította meg György József edző a találkozó után. „A kapura lövések számát tekintve 21-10-re nyertünk, a helyzetkihasználás terén voltak gondok, itt fordultak elő rossz döntések és ebből most mi rosszabbul jöttünk ki. Elképzelhető, hogy a srácokban tudat alatt olyan képzet alakult ki, hogy ez a meccs viszonylag könnyebben hozható. Egyéni védelmi hibákból kifolyólag 2 gólt is kaptunk, ami rendesen megfogta a csapatot. Nagy volt a bizonyítási vágy és az eredménykényszer, miközben az ellenfél vezetett és a mi befejezéseink hosszú ideig sikertelenek voltak. Mindez oda vezetett, hogy a játékosaim a csapatjáték helyett az egyéni megoldásokat erőltették. A munkát keményen beletettük ebbe a találkozóba, ezért sikerült büntetőkkel nyerni. Az ellenfelünk komoly játékerőt képviselt, részünkről a legjobb hokira lesz szükség, ha ezt a Galati-t a következő fordulóban rendes játékidőben akarjuk legyőzni.”

 15.30  HA Brumov-Bylnice- Kryzhynka Kyjev 2-6 (1-0, 1-6)
Gólszerzők:
 Pacik és Sopek, illetve Belousov (2), Miroshnyk (2), Kurchenko és Savytskyi

17.00  SDYUSSHOR-2002 Charkov- STS UKS Niedzwiadki MOSir Sanok 5-1  (4-1, 1-0)
Gólszerzők:
 Poimanov(2), Kharin, Shuba és Shashunkin, illetve Zolkiewicz

A forduló utolsó játéknapján a mérkőzések 7.30 órakor kezdődnek.