Meglehetősen intenzív időszakot tudhat maga mögött az ifjú sportoló, mivel a két ünnep között részt vehetett a heraklész-válogatott (kadet-junior korúak) edzőtáborában is. Éppen ekkor figyelt fel rá a magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Kovács Iván. Majd felajánlotta Gyöngyvér számára, hogy edzőpartnerként vegyen részt a felnőttek január 5-én kezdődő ötnapos edzőtáborban.
Talán mondanunk sem kell, hogy mennyire fontos mérföldkő ez a fiatal vívó életében. Annak tükrében pedig különösen nagy elismerés, hogy mindössze 14 évesen nyílik lehetősége arra, hogy remek és tapasztalt sportolók – többek között klubtársa, Mihály Kata – felkészítésében segédkezzen. Mindemellett természetesen saját tudását, ismereteit is gyarapíthatja.
A tapasztalatszerzésen felül nem elhanyagolható az sem, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal készül ezekben a napokban, így a Fazekas Mihály Gimnáziumban spanyol kéttannyelvű tagozaton tanuló Gyöngyvérnek a nyelvtudása fejlesztéséhez is remek alkalmat kínál ez az edzőtábor.
T.S.





