Fotó: Kovács Péter
Mint beszámoltunk róla, megalakult a DEAC vívószakosztálya, amelynek versenyzői a jövőben minden igényt kielégítő, modern teremben készülhetnek a megmérettetésekre. Az átadóünnepségen tiszteletét tette a legendás tőröző, Kamuti Jenő is, aki annak idején a Debreceni Vasutas Vívóklubban ismerkedett meg a sportág alapjaival.
„Édesanyám Debrecenben született, édesapám Konyáron, ráadásul jómagam is ezer szállal kötődöm a cívisvároshoz, így a mai ünnepségre gyakorlatilag hazajöttem – hangsúlyozta az újonnan átadott vívóterem névadója. – 1936 decemberében, az Aranybika szállóban volt egy díszvacsora, ahol az olimpián sikeresen szerepelt vívók tartottak díszbemutatót, a szüleim ekkor döntötték el, hogy ha fiuk lesz, vívót faragnak belőle. Nos, fiuk született, én már Budapesten láttam meg a napvilágot, anyukám pedig kitartott elképzelése mellett, előfordult, a konyhában kezembe adott egy fakanalat, majd ő is megragadott egyet, és eljátszottuk, hogy olimpiai döntőt vívunk egymással. Vallásos családból származom, hamar megtanultam a becsület és a tisztesség fogalmát, a szüleim sokáig református lelkésznek szántak, ám végül az orvostudományok felé fordultam.”
Azzal, hogy közel negyven debreceni vívópalánta a DEAC színeiben folytatja a pályafutását, az élsport és a tanulás összehangolásában is nagy segítséget kaphatnak az egyetemtől.
„A vívóedzőket nem véletlenül hívják mesternek, mert nem csupán szakemberek, hanem mentálisan is hatással vannak tanítványaikra, egyfajta életszemléletet igyekeznek átadni nekik – szögezte le Kamuti Jenő. – Két évig vívtam Debrecenben, ahol hamar megszerettették velem a sportágat, olyan közeg fogadott a vívóteremben, ahová érdemes volt lemenni. Amikor a fővárosba költöztünk, szintén vasutas egyesületben, a BVSC színeiben folytattam a pályafutásomat, ahol már-már elvárás volt, hogy a sportolók felsőfokú végzettséggel rendelkezzenek, így én is igyekeztem összeegyeztetni a tanulást a sporttal. A mai, debreceni fiataloknak ebben segít az egyetem és a DEAC.”
Kamuti Jenő 1957-ben a tőrcsapat tagjaként nyert világbajnoki címet, majd két olimpián, Mexikóvárosban és Münchenben is egyéniben szerzett ezüstérmet.
„A párizsi vébén szeptember 17-én volt a döntő, ami egy napra esett a születésnapommal, így kereken húszévesen jutottam a csúcsra abban, amit a világon a legjobban szerettem csinálni – tekintett vissza a Nemzet Sportolója, aki természetesen olimpiai emlékeit is felelevenítette. – Öt olimpiára jutottam ki, 1960-ban már döntőt vívhattam, majd négy év múlva, Tokióban úgy lettem ötödik, hogy mindössze egy vereséget szenvedtem el. Az olimpiai falu kijáratánál kerékpárok voltak, amelyeket szabadon használhattunk, számunkra ez akkor különleges élmény volt, jóllehet olykor órákba telt, mire visszataláltunk, az utcatáblákat ugyanis nem volt könnyű megkülönböztetni egymástól… 1968-ban, Mexikóvárosban kulturális sokkhatásban volt részem, persze pozitív értelemben, még balettelőadáson is részt vehettünk, tényleg csodálatos élmény volt. Az edzések mellett kellett időt szakítani a kikapcsolódásra is, a csehszlovák magnómhoz több kazettát is kivittem magammal, mindegyiken más-más hangulatomhoz illő nóták szerepeltek. A lebonyolítás különlegessége, hogy nincs javítási lehetőség, ha kikapsz, vigaszágra kerülsz, nekem pedig az első mérkőzés nem sikerült, ráadásul volt világbajnokokat sodort utamba az élet a vigaszágon. Emlékszem, a csarnokból hazafelé bementem egy helyi templomba, az imám pedig ezúttal is meghallgattatott, bejutottam a döntőbe és olimpiai ezüstérmet szereztem.”
Nem akármilyen körülmények között… Akkoriban ugyanis még nem egyenes kieséses rendszerben zajlottak az olimpiai küzdelmek, Kamuti pedig a francia Revenu-vel holtversenyben a második helyen végzett, és a találatarány hiába kedvezett neki, automatikusan nem kapta meg az ezüstöt, holott egyszer már véglegesnek nyilvánították a végső sorrendet. Már tolták ki a dobogót, előkészítették a zászlókat, mindenki az eredményhirdetéshez készülődött, aztán jött a fordulat, helyt adtak a franciák óvásának. Ekkora mindkét versenyző elfogadta a helyezését, mégis elrendelték az újravívást, amivel csak Kamutinak volt veszítenivalója, a francia kapott még egy esélyt az ezüstérem megszerzésére. A magyar klasszis ennek ellenére visszament a pástra, ahol 4–4 után bevitte a döntő tust, ezzel felállhatott a dobogó második fokára. Cselekedetéért ellenfele felterjesztette a Fair Play-díjra, amelyet később meg is kapott, később pedig a nemzetközi Fair Play Bizottság elnökévé választották.
Kamuti Jenő 2017 óta a Nemzet Sportolója, a mai naptól pedig a legendás tőrvívó nevét viseli a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusán található, újonnan átadott vívóterem.
P.G.
