Kapust igazolt a DVSC

Tomas Kosicky Debrecenben folytatja pályafutását.

0

                                  kosicky_roka_foto-300x200 Kapust igazolt a DVSC  fOTÓ:DVSC.HU

Mint korábban írtuk, a DVSC-nél próbajátékon volt a szlovák hálóőr, Tomas Kosicky.

A dvsc.hu arról számolt be, hogy a klub egy plusz féléves szerződést kötött a 31 éves játékossal.

197 centis KAPUS 2005-ben mutatkozott be a felnőttek között, az Inter Bratislava csapatában, ahol 12 mérkőzésen szerepelt. 2008-ban került az olasz Catania, ahol 4 évet húzott le, majd a Novara együtteséhez, itt már 46 találkozón állhatott a kapuba. 2014-ben a görög Asztérasz Tripolihoz került, 32 mérkőzésen kapott lehetőséget.