Kazi Tamás: „Jól sikerült a futásom, harmadik helyen értem célba, 3:39-es idővel, ami EB szintet jelent”

A kiváló debreceni középtávfutó a németországi versenyen EB szintidővel harmadik helyen ért célba, de előtte Veszprémben is rajthoz állt.

0

kazi-420x420-300x300 Kazi Tamás: „Jól sikerült a futásom, harmadik helyen értem célba, 3:39-es idővel, ami EB szintet jelent”

Edzésnek fogtam fel ezt a versenyt

A veszprémi verseny előtt két nappal még erősítő edzéseim voltak, sok gyorsító munkát nem végeztem, magát a 800-at egy edzésnek fogtam fel. Kissé izomlázas állapotban álltam rajthoz, de két egyenletes kört futottam, igaz, a táv eleje nem esett jól, pedig nem volt erős az iram, ám a végére egész jól kilazultam. Pont ennyi volt bennem, nem is a győzelemnek tulajdonítok nagy jelentőséget, hanem inkább annak, hogy jó időeredményt értem elsőre.

EB szint, ranglista elsőség

Dessauban egy nemzetközi versenyen indultam 1500 méteren, a mezőny erősségét jelzi, hogy rajthoz állt egy 3:32-es idővel rendelkező kenyai és egy etióp futó, aki 3:34-et tud. Rajtuk kívül főleg német atléták indultak, de volt cseh, olasz és ukrán vetélytárs is. Jól sikerült a futásom, harmadik helyen értem célba, 3:39-es idővel, ami EB szintet jelent. Az etiópot és még 2-3 olyan futót, akik jobb idővel rendelkeznek mint én, sikerült megelőznöm. A magyar ranglistán is átvettem 1500-on a vezetést.

Szeretném megvédeni a bajnoki címem

Most pihenek és edzek is, természetesen nem akarok teljesen felkönnyíteni, hiszen két fontos versenyem lesz a közeljövőben, a következő hétvégén a Magyar Bajnokság, ahol két számban állok rajthoz. 1500-on szeretném megvédeni a bajnoki címemet, 800-on pedig futni egy jót. Már a Gyulai Memorial is képben van, 1000 méteren fogok indulni, 2:17.38-al én tartom ezen a távon az országos csúcsot. Úgy tudom, nagyon erős mezőny lesz, az 1500 leggyorsabb futói, köztük egy világbajnok is jelezte részvételét. Úgy gondolom, a formámat tekintve, hogy képes lehetek majd a csúcsomhoz közeli időt futni.