Meg van a bronzérem
Nagyon jó éreztem magam Minszkben, minden pont olyan színvonalon volt megrendezve, mit egy világbajnokság. Ez egy teljesen másfajta versenyrendszer volt, mint amihez hozzá vagyok szokva, itt nem csak magamért futottam, hanem a magyar csapatért is, ráadásul a futamokat nem egymás után rendezték, csoportokban futottunk, fél kettőtől este tízig tartott a 100 gát. Én az első csoportban indultam, ami azért nem volt könnyű, mert tudtam, ha egy stabil koordinált teljesítményt nyújtok, simán hozom a 12 pontot, de az idő is fontos volt, tudat alatt ott volt bennem, hátha összejön egy érem. Viszont nem kényszerítettek versenyzésre, nem volt komoly vetélytársam, de arra is figyelnem kellett, hogy ne vállaljak túlzott kockázatot, mivel kellettek a pontok, így a körülményekhez képest, a 13.16 egy jó időnek mondható. Edzőm, Tomhausaer István azt mondta, sok volt még benne, de egy jó futás volt. Mikor kiírták az időmet, átvillant az agyamon, hogy ez nem lesz elég az éremhez, igazából a második csoportban induló francia lányon múlt ez, akiről tudtam, nagyjából az én időmre képes. Nagyon izgultam, de célba érése után nagy kő esett le a szívemről, 13.17-et teljesített. Már csak ketten voltak, akik jobb időre voltak képesek, az Európa-bajnok Elvira Herman és egy ukrán lány, nagyon bizakodó voltam, de nem örültem előre, mert bárki okozhatott volna meglepetést. Végül csak ketten futottak nálam jobbat, ráadásul először 13.16-ot írtak ki az ukrán lánynak, amit később 14-re módosítottak. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem a bronzérmet, ami sokat jelent számomra, felemelő érzés volt a dobogón állni, látni kúszik fel a magyar zászló, ahogy lobogott a szélben, ez először adatott meg nekem. Egyfajta kárpótlás is ez számomra, hiszen sokszor csak hajszálnyira maradtam le a dobogóról, az érem viszont megerősített abban, jó úton járok.
A puzzle darabjai még nem álltak össze
A puzzle darabjai igazából még nem álltak össze, ahhoz, hogy jó időt fussak, mindennek tökéletesnek kell lennie, de Minszkben is szembeszélben, illetve szakadó esőben kellett futnom. Pedig másodjára is -1.1-es szélben, 13.16-nál állítottam meg az órát, úgy, hogy ekkor is egyedül futottam, azt gondolom, +1-es szélnél, versenyre kényszerítve, akár 12 vége is lehetett volna. Ettől függetlenül boldog vagyok, úgy gondolom, tisztességesen helytálltam az Európa Játékokon, bronzérmet szeretem, amiért nagyon keményen megdolgoztam. Nagyon vágytam már arra, egyszer meghatározó tagja legyek a magyar csapatnak, most ez megadatott, ez pedig jó érzéssel töltött el. Nem éreztem tehernek, hogy várják tőlem a 12 pontot, megbirkóztam a feladattal, a csapat többi tagja minden futásnál szurkolt nekem, örültünk egymás eredményének, ez a versenyrendszer remekül összekovácsolta a csapatot.
Marseille után végre otthon
Vasárnap délután érkeztem haza, összesen 16 órát töltöttem otthon, már utaztam is tovább, jelenleg Marseille-ben vagyok. Este egy nagyon erős mezőnyben állok rajthoz, az a Pamela Dutkiewicz fog mellettem futni, aki a világbajnoki bronzérmes, itt lesz Karolina Kołeczek, aki idén már 12.75-öt futott, jó versenyre van kilátás. Kíváncsian várom, a minszki terhelés után mire leszek képes, nem mondhatom, hogy vasárnap még kipihent voltam, főleg mentálisan fáradtam el, de már sikerült kialudnom magam, nagyon várom már, hogy ott legyek a rajtnál. Nem görcsölök az időeredmény miatt, ha a puzzle minden darabja összeáll, ki fog jönni egy jó idő. Holnaptól egy hetet tudok otthon tölteni, két és fél hónapja nem voltam Debrecenben, végre együtt lehetek a családommal, megünnepelhetjük a bronzérmemet, na meg fel is kell töltődnöm. Egy hét múlva pedig a Gyulain állok rajthoz, hogy a további programom hogyan alakul, azt ez a két verseny fogja meghatározni.
