
Nagyon erős mezőny gyűlt össze minden súlycsoportban a Bács-Kiskun megyei településen rendezett magyar bajnokságon, ami garancia volt arra, kiélezett, izgalmas küzdelmeket láthatnak az MNÁMK Sportcsarnokba kilátogató nézők. Városunkat a Gewiss Training SE négy harcosa, Kertész Sándor, Rissai Bence, Iszák Milán és Haraszi Mia képviselte a kétnapos eseményen.
A szombati selejtezőket Zilai Sándor és Bokor Zoltán tanítványai sikeresen vívták meg, másnap az elődöntőkben folytathatták a küzdelmeket. Kertész Sándor és Rissai Bence számára itt ért véget a verseny, mindketten pontozással maradtak alul ellenfeleikkel szemben, így a harmadik helyen zárták a bajnokságot.
Iszák Milán és Haraszi Mia azonban nyerték elődöntős meccseiket és készülhettek a döntőre. A fináléban hatalmas küzdelemben maradtak alul, így a dobogó második fokára állhattak fel. Mia tatamin is megmérettette magát, és nem is okozott csalódást, egy végletekig kiélezett küzdelem végén, az extra menet után ellenfele kezét emelték magasba. A Debreceni amazon nem szomorkodhatott, ismét ezüstéremmel gazdagította medálgyűjteményét.
Bár bajnoki címet nem sikerült szerezni Baján, ám mind a négy harcos készülhet a júniusi budapesti Európa-bajnokságra.
„Az utóbbi évek legerősebb bajnokságán vagyunk túl, versenyzőink súlycsoportjuk legjobbjaival mérhették össze erejüket. Mind a négyen kiválóan teljesítettek, büszke vagyok az elért eredményekre, a dobogós helyezésekre. Célunkat elértük, négy kvótát szereztünk a nyári kontinensviadalra. Az előttünk álló hónapokban további versenyeken indulunk, melyek kiválóan szolgálják az Európa-bajnoki felkészülésünket” – fogalmazott Bokor Zoltán.
KZT




