Két gólos vereség az utolsó edzőmérkőzésen

A DVSC utolsó ellenfele a moldáv FC Sheriff Tiraspol csapata volt.

0

dsc_0276_custom_-300x200 Két gólos vereség az utolsó edzőmérkőzésen

Nagy Sándor sérülés miatt kihagyta a találkozót, helyette Szabados állt a kapuban.

A mérkőzés első tíz percében ígéretes Loki helyzetek adódtak, de vagy célt tévesztett a lövés vagy a kapus védett. Ez után inkább mezőnyjáték folyt a pályán, sok volt a pontatlanság a játékunkban. A moldáv csapat lett kezdeményezőbb, ennek eredményeként megszerezték a vezetést egy 17 méterről leadott lövésből, majd nem sokkal később, már a második találatot jegyezhették. Csapatunk nem tudott helyzeteket kidolgozni, a játékrészt két gólos hátránnyal zártuk.

A folytatásban több cserét is végrehajtott Herczeg András. Továbbra is inkább a középpályán jártatták a labdát a csapatok, helyzetek egyik oldalon sem adódtak, eseménytelenül telt a második 45 perc.

Ezzel a mérkőzéssel véget ért a DVSC törökországi edzőtábora, a csapat utazik haza és itthon folytatja a felkészülést.

DVSC: Szabados – Bényei, Kinyik, Szatmári (Mészáros 46’), Ferenczi (Barna 62’) – Varga K. (Mengolo 46’), Tőzsér, Jovanovic, Bódi (Sós 62’) – Könyves (Bereczki 70’), Takács (Tabakovic 46’)