Két gyors góllal nyert Debrecenben a Ferencváros

A mérkőzés nagy részében partiban volt a Ferencvárossal a DVSC, de a második félidő derekánál egy hétperces rövidzárlatból profitáltak a fővárosiak és elvitték Debrecenből a pontokat.

0

DVSC-FTC018-300x163 Két gyors góllal nyert Debrecenben a FerencvárosFotó: Molnár Péter

Húsvét vasárnapján rendezték azt a mérkőzést, melyet a Nyíregyháza elleni párharc mellett a legjobban várnak a debreceni szurkolók. A Ferencváros érkezett a Nagyerdei Stadionba, melynek lelátói alaposan megteltek, mint ahogy a vendégszektor is, ez pedig garancia volt a remek hangulatra.

Mivel szombaton a ZTE legyőzte a Kisvárdát, a Vasutas lecsúszott a dobogóról, a 4. helyről várhatta a rangadót. A Fradi a 2. pozícióból vágott neki a párharcnak és tartani akarták a lépést az éllovas győriekkel, így mindkét fél számára nagy jelentőséggel bírt az összecsapás.

Egy nagy hiányzó volt a Lokinál, a görögök elleni válogatottmérkőzésen Bárány megsérült, úgy tudjuk, rá hosszabb kihagyás vár, így nem állhatott a csapat rendelkezésére. Helyén Szuhodovszki kapott bizalmat, illetve Youga is kezdett szűrőként. A DVSC legutóbb a Groupamában legyőzte a zöld-fehéreket, a cívisvárosi drukkerek abban bíztak, ezúttal is kedvenceik örülhetnek és visszaveszik a zalaiaktól a 3. helyet.

Öt órakor Bogár Gergő jelére, több mint 16 ezer néző előtt Szuhodovszki lábáról indult útjára a labda. Az első percekben kiegyenlített volt a játék, a két tizenhatos között pattogott a labda, a kapuk nem kerültek veszélybe. Youga beadása tűnt ígéretesnek, de Kusnyír fejéről az alapvonalon kívül került a játékszer. A másik oldalon Madarász tüzelt 17 méterről, de pontatlanul célzott. Felváltva építkeztek a csapatok, de vagy a védelmek tették a dolgukat, vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok. A 14. percben egy rosszul elvégzett kirúgásnál Corbu előzte meg Yougát, majd Kovacevic elé került a labda, szerencsére 8 méterről a jobb alsó mellé lőtt. A 20. minutumban Gordic ugratta ki Kocsist, aki két védőt lerázva tüzelhetett a tizenhatos bal sarkából, de lökete nem talált kaput. Egyenlő erők küzdelmét láthatta a nagyerdei népes publikum, az iramra sem lehetett panasz, lehetőségek mindkét oldalon adódtak a félidő derekáig, de igazán nagy helyzetet nem lehetett feljegyezni. A 28. percben viszont a vendégek közel álltak a gólhoz, azonban Corbu senkitől sem zavartatva 16 méterről, eltörve a labdát, a bal kapufa mellé lőtt. A 41. percben majdnem megszerezte a vezetést a Vasutas, egy szöglet után Mejías fejéről a kapufára pattant a labda, majd Yusufnak sikerült felszabadítania. Ez volt a félidő utolsó említésre méltó momentuma, egy jó első etapot produkáltak a felek, gól azonban nem született ebben a játékrészben.

A pihenő alatt a Loki szakvezetője nem látott okot a cserére, a negyedórás pauza letelte után változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. A felek ott folytatták, ahol abbahagyták, továbbra is támadófelfogásban és lendületesen futballoztak, a kulcspasszoknál viszont rendre hibáztak. Az 53. percben viszont a vendégtábor örülhetett: Kanikovszki adott be laposan az alapvonalról, középen érkezett Corbu, aki az ötösről nem hibázott (0-1). A 60. minutumban már kettővel ment a Fradi: Nagy Barnabás lőtte középre a labdát, ismét érkezett Corbu, kilőtte a bal alsót. Erdélyi hiába vetődött, csak beleérni tudott a labdába. Kovacevic majdnem a fővárosiak harmadik találatát jegyezhette a 65. percben Kusnyírtól szorongatva a kapufát találta telibe. Kettőt cserélt Navarro, Szuhodovszkit Komáromi, Yougát pedig Cibla váltotta. két gyors gól érezhetően megfogta a debrecenieket, kellett idő, mire rendezni tudták soraikat. Viszont a 74. percben lezárhatta volna a párharcot a Ferencváros, Yusuf a kimozduló Erdélyi mellett elrúgta a labdát, de a kapufa kisegítette a Loki cerberusát. Ismét kettőt cserélt a hajdúsági tréner, Dzsudzsák helyett Patai állt be, Odey is bemutatkozhatott, aki Kocsist váltotta. Mentek előre becsülettel a piros-fehérek, próbálták eltüntetni a különbséget, de nem jártak sikerrel, helyzetbe sem tudtak kerülni, a kevés lövés pedig nem talált kaput. A hármas sípszóig az eredmény nem változott, a Ferencváros 2-0-ra nyerte a vasárnapi rangadót.

Labdarúgó NB I 28. forduló

DVSC – Ferencváros: 0-2 (0-0)

DVSC: Erdélyi – Kusnyír (Tercza 88′), Lang, Mejías, Vajda, Szűcs, Youga (Cibla 66’) – Kocsis (Odey 76′), Dzsudzsák (Patai 76′), Grdic – Szuhodovszki (Komáromi 66’)

Vezetőedző: Sergio Navarro

FTC: Dibusz – Gomez, Raemaekers, Szalai – Corbu, Kanikovszki, Abu Fani (O’Dowda 75′), Madarász, Nagy B. (Gruber 75′) – Kovacevic, Yusuf (Makreckis 75′)

Vezetőedző: Robert Keane

Gólszerző: Corbu 53’, 60’