
DASE U16
Két fordulóval a bajnokság vége előtt öt pontos előnnyel áll a tabella élén Kozma László csapata, ez azt jelenti, ha vasárnap legyőzik a Sárrétudvarit, előkerülhet a kölyökpezsgő és lehet ünnepelni a bajnoki címet. Egyelőre viszont a mostani találkozóra kell koncentrálni, be kell gyűjteni a három pontot, ami ősszel nem sikerült, akkor parázs csatában, egy góllal maradtak alul. A tét tehát adott, bajnoki cím, törlesztés és tavaszi veretlenség megőrzése.
DASE – Sárrétudvari
04.14. 11:00 Debreceni Egyetem Agrárpálya
DASE U14
Benczik Zsolt gárdája szintén a Sárrétudvarit látja vendégül vasárnap, ez a találkozó a DASE számára az utolsó az idei pontvadászatban. Bár előrébb már nem végezhetnek a tabellán, de vereség esetén hátrébb csúszhatnak, így mindenképp fontos lenne a győzelem. Mivel az előző fordulóban nagyarányú vereséget szenvedtek a Berettyóújfalutól, siker esetén jó szájízzel kezdhetnék meg nyári pihenőjüket a srácok. Ősszel igencsak gól gazdagra sikeredett az összecsapásuk a Sárrétudvarival, nyolc gól esett azon a találkozón, a pontokon viszont megosztoztak. Csapatunk a mérkőzés esélyese, de attól, hogy az ellenfél csak négy pontot tudott eddig szerezni, nem szabad lebecsülni, mindenképp a legjobb teljesítményt kell nyújtani vasárnap.
DASE – Sárrétudvari
04.14. 9:00 Debreceni Egyetem Agrárpálya
DEAC U16
Katona Tamás alakulata már a bajnokként léphet pályára a sereghajtó Monostorpályi otthonában, már matematikailag sem behozható az előnyük. A vasárnapi mérkőzésnek így igazából szinte semmi tétje nincs, felszabadultan lehet játszani, jöhet az örömfoci. Az idei pontvadászatban találkoztak már hétvégi ellenfelükkel, akkor 18 gólt terhelték meg a kapujukat, ezt most felül lehet múlni, bajnokhoz méltóan kell játszani.
Monostorpályi – DEAC
04.14. 10:00 Monostorpályi Sportpálya





