Fotó: dvsc.hu
A metsző, jéghideg szél és az eső ellenére jó színvonalú, mozgalmas mérkőzést játszottak az együttesek, némi mezőnyjáték után a 19. percben Pozeg Vancas 11-esből szerzett vezetést a DVTK-nak (0-1). A Loki egyenlítése nem sokat váratott magára, a 25. minutumban Baranyai Nimród fejezett be szépen egy gyors akciót (1-1), majd még a szünet előtt Bárány Donát került ziccerbe egy védőktől szerzett labdával, és magabiztosan értékesítette a helyzetet (2-1).
A második félidőben a vendégek megpróbáltak egyenlíteni, de a DVSC rúgta a gólokat. A 76. percben Vajda Botond egy 18 méteres szabadrúgásból gyönyörűen csavart a bal felsőbe (3-1), majd Bévárdi Zsombor lőtt a kapu bal oldalába a 16-oson kívülről (4-1). A végén a Diósgyőr Bokros révén még szépített (4-2), de így is a mieink nyerték a hasznosnak bizonyuló felkészülési mérkőzést.
Felkészülési mérkőzés
DVSC – Diósgyőr: 4-2 (2-1)
DVSC: Milosevic – Baranyai, Dreskovic, Lagator, Manrique – Tuboly, Varga J. – Joao Oliveira, Dzsudzsák, Domingues – Bárány
Cserék: O. Romanchuk, Mojzis, Hornyák, Bévárdi, Vajda, Bódi, Szécsi
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Diósgyőr: Odyntsov- Stephen, Szatmári, Chorbadzhiyski, Vallejo, Feuillassier, Pozeg Vancas, Jurek, Gera, Acolatse, Edomwonyi.
Cserék: Sentic, Bokros, Csirmaz, Pernambuco, Obounet. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
Gólszerzők: Baranyai 25′, Bárány 38′, Vajda 76′, Bévárdi 86′, ill. Pozeg Vancas 19′, Bokros 88′




