Kétszer álltak fel hátrányból egyetemistáink Csömörön

A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Rubeola otthonában kezdték meg a rájátszást, s ugyan kétszer is hátrányba kerültek, végül ponttal távoztak Csömörről Elek Gergő tanítványai.

0

74216769_2761548747213086_7644111926460416000_o-300x200 Kétszer álltak fel hátrányból egyetemistáink CsömörönFotó: DEAC

Mivel az első körben szabadnapos volt a DEAC, pénteken először játszottak mérkőzést az alsóházi rájátszásban a mieink, akik a Rubeola otthonában léptek pályára. Mindkét csapat célja a bennmaradás kivívása, így rendkívül izgalmas csatára volt kilátás, a csömöriek mellett a hazai pálya előnye szólt, míg az egyetemisták az alapszakaszban oda-vissza legyőzték a Rubeolát, így bizakodva várhatták az összecsapást.

A mieinknél a frissen igazolt három légiós, Dos Santos, Pereira, valamint Navarro is a cserepadon foglalt helyet, de nem sokkal a kezdés után lehetőséget kaptak a bizonyításra. Az első félidőben többnyire mezőnyjáték folyt, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de Varsányi és Krajcsi is jól védett. Egy védelmi megingást követően aztán a játékrész végén a hazaiak szereztek vezetést, Varga Csaba talált a kapunkba.

A fordulás után egy öngóllal hamar kiegyenlített csapatunk, majd ismét kiegyenlített játékot láthatott a publikum. Tíz perccel a vége előtt Nehéz Krisztián újfent vezetéshez juttatta a csömörieket, de nem esett össze a DEAC, s sorra jöttek a helyzetek a mieinktől. A hajrában kapus nélkül próbálkozott együttesünk, s a nagy akarat végül eredménnyel párosult: Kántor Tamás az utolsó minutumban bevette Varsányi kapuját, ezzel 2-2-es döntetlennel zárult a rangadó.

Rubeola FC Csömör – DEAC 2 – 2 (1 – 0)

DEAC: Krajcsi, Tóth A., Kántor, Szabó, Varga

Cserék: Dobi, Szentes Bíró, Pereira, Rácz, Esztergomi, Alves, Navarro, Berecz, Békési

Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Józsa (öngól, 22′), Kántor (40′)