
Minden pontra szüksége van Katona László együttesének, hogy eltávolodjanak a kiesőzónától, melytől csak egy egység választja el az egyetemi alakulatot. A felzárkózásra a 10. helyen álló Hajdúnánás otthonában nyílt lehetőség. Jól kezdődött a találkozó a fekete-fehér alakulat számára, negyedóra elteltével Kocsis találatának köszönhetően előnybe kerültek. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek, négy minutum elteltével egalizáltak a hazaiak. Arról, hogy ismét a DEAC kerüljön előnybe, Áros gondoskodott a 26. percben. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, egygólos vendégvezetéssel zárult a játékrész. Fordulás után, a második félidő elején ismét ledolgozta hátrányát a Nánás, az 53. percben ki is alakult a végeredmény, a csapatok megosztoztak a pontokon.
Megyei I.osztály felnőtt 16. forduló
Hajdúnánás – DEAC-II.: 2:2 (1:2)
DEAC-II.: Kovács D., Áros, Molnár (Lévai 80’), Kincses, Csák (Fodor 87’), Fényi, Katona T., Kocsis (Bojti 65’), Tóth L., Dénes, Katona Z. (Hermann 65’)
Edző: Katona László
Gólszerzők: Kocsis 15’, Áros 26’
KZT




