Kézilabda: A bajnoki címvédőn át vezet az út a négyes döntőbe

A DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata szerda este a Ferencvárost látja vendégül a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

0

2022-03-07-2-300x201 Kézilabda: A bajnoki címvédőn át vezet az út a négyes döntőbeFotó: Földi Imre/NSO

Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is a Final Four-ba jutásért, hiszen a bajnoki címvédő, BL-résztvevő Ferencváros lesz a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdázóinak ellenfele a női Magyar Kupa negyeddöntőjében. A két gárda rivalizálása nem új keletű, s bár a pályán kívül baráti kapcsolatok kötik össze a lányokat, abban biztosak lehetünk, hogy a szerda esti ütközet idejére félreteszik majd az érzelmeket. A tét ugyanis hatalmas, a továbbjutás egyetlen mérkőzésen, Debrecenben dől el, a győztes pedig bejut a sorozat négyes döntőjébe (döntetlen esetén a vendég Fradi lép tovább).

A bajnokságban egyszer már megmérkőztek a felek ebben a szezonban, méghozzá tavaly októberben, az Elek Gyula Arénában, ahol háromgólos hazai siker született. A Loki akkor sem adta könnyen a bőrét, s várhatóan most sem fogja, de a párharc esélyesei a fővárosi zöld-fehérek, akik tavaly megnyerték a bajnokságot, idén a Bajnokok Ligájában is jól szerepelnek, míg az NB I-ben a listavezető Győr mögött a tabella második helyén állnak. A kupában eddig mindkét csapat magabiztosan vette az akadályokat, ezúttal ugyanakkor szikrázó csatára, nagy izgalmakra van kilátás, a debreceniek mellett szólhat a hazai pálya előnye és a várhatóan telt házas csarnok közönsége, a jegyek ugyanis vészesen fogynak a szerdai negyeddöntőre.

A találkozóra elővételben online, ide kattintva válthatják meg belépőjüket a szurkolók, míg személyesen a Nagyerdei Stadionban található DVSC Shopban juthatnak jegyhez, kedden 10 és 18, szerdán 10 és 15 óra között. Kapunyitás 17 órakor, kezdődobás 18.30-kor.

A negyeddöntő további párosításai: Békéscsaba–Dunaújváros, Győr–Kisvárda, Siófok–Vác.

Női kézilabda Magyar Kupa, negyeddöntő

DVSC SCHAEFFLER – FTC-Rail Cargo Hungaria

Hódos Imre Rendezvénycsarnok, 03.09. 18:30

P.G.