
Fotó: Kovács Péter
A DVSC SCHAEFFLER kézilabdacsapata múlt héten Siófokon bravúros győzelmet aratott, így két hónapnyi szünet után fontos sikerrel kezdte a 2022-es esztendőt. A betegségek és sérülések miatt megtizedelt debreceniekre ezúttal egy sokkal könnyebb feladat várt, a bajnokságban újoncnak számító Vasas ellen hamar érvényesíteni akarták a papírformát.
Meglepetésre a vendégek kezdték jobban a meccset, s hamar kétgólos előnyre tettek szert. A Loki azonban gyorsan feleszmélt, a piros-fehérek első találatát Jezsikava bejátszása után Bordás szerezte. Ezután a Debrecenben nevelkedett, de immáron a Vasast erősítő Pénzes Laura egy könnyed gólt szerzett, majd Jezsikava átlövésből volt eredményes. Jezsikava kimondottan jó napot fogott ki, igazi vezére volt a DVSC-nek, Pénzes kétperces kiállítása után már 5–5-ös döntetlen volt az állás. A hazaiak a 10. percben vezettek először, ekkor Hornyák köszönt be, azonban a játékvezetők Szabó Ninát is kényszerpihenőre küldték. A fővárosiak próbálták tartani a lépést, de a Lokomotív gépezete gördülékenyen működött, melynek köszönhetően a 17. percre három góllal ellépett. A Vasas vezetőedzője, Penszki Gergely időt kért, ám amellett, hogy a debreceni kapuban Giegerich remekül állta a sarat, a Bordás-Korsós, Jezsikava trió továbbra is megállíthatatlannak bizonyult. Biztos, ami biztos, Szilágyi Zoltán egy gyors taktikai utasításra magához hívta a lányokat, ezután Planéta és Szabó Nina is bevette Kurucz kapuját. Mikor Jezsikava a kétperces büntetését töltötte, a budapesti gárda valamivel feljebb zárkózott, de nagy baj nem lett belőle. Bár a félidő hajrájában kissé döcögött a hazaiak szekere, Planéta és Korsós vállán vitte a csapatot, s a Giegerichet váltó Torda is tudott védeni, így a szünetben az eredményjelző 22–17-et mutatott.
A második félidő lassabb tempóban indult, és mindkét alakulat összeszedettebben védekezett. A vendégek kapujába Kurucz helyett Zsigmond állt be, majd Jezsikava próbálkozását rögtön fogta. A második harminc perc első találata Szabó Nina nevéhez fűződött, a megítélt hetest magabiztosan értékesítette. A nézőközönség aztán kissé elégedetlen volt, mivel a hat gólos előny után három volt a felek közti differencia, így össze kellett szednie magát a Lokinak. Szilágyi Zoltán időt kért, de egyik debreceni játékostól sem jött átütő erő. A Vasas megérezte a vérszagot, és ugyan Giegerich több bravúrt is bemutatott, a 48. minutumban 27–27 volt az állás. A piros-fehérek trénere egy újabb időkéréshez folyamodott, közben a lelátóról a szurkolók az „ébresztő”, valamint a „harcoljatok” szavakkal próbálták buzdítani a csapatot. A fővárosiaktól Szilovics Fanni jól elkapta a fonalat, aki sorozatban három gólt szerzett, az utolsó tíz percre rendkívül nagy izgalmas lett. A kezdeményezést ekkor a DVSC visszaragadta, Petrus és Arany fontos gólt dobott, Giegerich pedig Pénzes hetesét fogta. Az utolsó percre csak megmutatkozott a két csapat közti különbség, ám ehhez kellettek Giegerich védései is. A cívisvárosi gárda a vártnál nehezebben, a végletekig kiélezett küzdelemben végül 31–29-re nyert, a több lejátszott mérkőzése miatt pedig a tabella 2. helyére lépett fel.
Női kézilabda NB I, 12. forduló
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
DVSC SCHAEFFLER – Vasas SC 31–29 (22–17)
DVSC: Giegerich, Torda (kapusok) – Korsós 6, Bordás 5, Kovács A., Planéta 3, Petrus 1, Arany 3, Jezsikava 6 (1), Szabó N. 5 (1), Fachinello, Hornyák 2
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
Vasas: Kurucz, Zsigmond (kapusok) – Imrei 3, Gaschler, Kajdon 8 (3), Szilovics 8, Faragó 1, Oláh 1, Pénzes 6 (2), Szatmári M., Hadnagy 2
Vezetőedző: Penszki Gergely
T.H.




