Kézilabda akadémia: Átrobogtak a Vácon az ifik

Rendkívül fölényes győzelmet aratott Győrvári Viktor ifjúsági együttese, amely huszonegy góllal múlta felül a jó erőkből álló Váci NKSE-t.

0

vácinkse-1024x491-300x144 Kézilabda akadémia: Átrobogtak a Vácon az ifikFotó: akademia.dvsckezilabda.hu

Nem várt könnyű mérkőzés ifistáinkra sem, akik – bár kétségtelenül esélyesei voltak a Váci NKSE elleni találkozónak – nem intézhették el egy kézlegyintéssel a több csapat orra alá borsot törő váciakat. Sápi Gréti góljaival indult a találkozó, már az elején sikerült megtalálni a beállót, aki értékesítette is ziccereit. Torda Vanessa és a védekezésünk egészen a 9. percig nem is engedett lőtt találatot a hazaiaknak, igaz addig a mieink is csak háromszor voltak eredményesek. Ekkor beindult a henger és az első percek, támadásokban vétett hibái után pontosabbak voltak a mieink, a Sápi-testvérek mellett a mérkőzésbe szokásához híven nagyon lendületesen beszálló Csernyánszki Lili volt nagyon elemében, a 17. percben már 9-1 (!) volt ide! Zongorázható volt a különbség a két fél között, a mieink szinte átszaladtak a Pest megyeieken, akiket valósággal megbabonázott Torda Vanessa. Makó Zoé ejtésével már tíz volt közte, mindössze húsz perc után. Minden sikerült egyik oldalon, semmi sem a másikor, egészen valószínűtlen ütemben nőtt a differencia a két fél között, Csernyánszki Lili utolsó percekben még tovább növelte a mieink előnyét, amely végül 15 gólon állt meg az első félidő végén!

Ismét Sápi-show-val indult a játékrész, a két testvér játékkapcsolatát a váciak sem érezték. Míg Gréti többnyire értékesítette ziccereit, addig Bogi jól találta meg a rést a hazaiak védelmén, a 43. percben már egy gól híján megvolt a közte húsz. Ami késik, nem múlik, Sápi Gréti gólja után ezt a különbséget is abszolváltuk, ráadásul ekkor már tényleg minden benevezett játékos pályára lépett. A pályára jelentős része legalább egyszer betalált, amely kiváló csapatmunkára vall. Nagy pozitívum, hogy a nagy előny ellenére komolyan vették a mieink a találkozó hátralévő részét, és nagy elánnal vetették magukat a mérkőzésbe. A serdülő korú fiatalok is kivették részüket a győzelemből, a kiváló teljesítményt nyújtó Torda Vanessát pedig Tusz Viktória váltotta a kapuban, aki maga is több védést „rakott” a közösbe. Élményszerű volt a játék, minden bizonnyal a szezon eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő a csapat. Stílszerűen a kilenc gólt szerző Csernyánszki Lili gólja zárta le a mérkőzést, írd és mondd: 34-14-as végeredménnyel.

Ha hasonló játékot nyújt a csapat, akkor nagyon kellemes „tavasz” elé nézhetünk! Győzelmükkel a mieink továbbra is másodikak a listavezető Ferencváros mögött a bajnoki táblázaton.

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 13. forduló

Váci NKSE – DVSC SCHAEFFLER 13–34 (6–21)

DVSC: Torda V. – Budai F. 2, Haja D. 1, Sápi B. 5, Sápi G. 6, Panyi A. 3, Makó Z. 4 (1)

Cserék: Tusz V. (kapus), Csernyánszki L. 9, Barati L., Török L. 1, Koczka L. 2 (1), Silye N. 1 (1), Szabó D. N.

Győrvári Viktor: A Ferencváros elleni mérkőzéssel ellentétben ez a másik véglet volt, amikor majdnem minden sikerült. Támadásban kicsit akadozott a gépezet az első tíz percben, de utána minden úgy alakult, mint ahogy szerettük volna. Összességében elmondható, hogy jól éreztük magunkat a pályán!