Kézilabda akadémia: Nem sikerült a pontszerzés az éllovas otthonában

Közel három hónap után lépett pályára Csapó Erika ifjúsági együttese, amely a listavezető DKA II. ellen szenvedett vereséget.

0

dkadvsc-1-1024x682-300x200 Kézilabda akadémia: Nem sikerült a pontszerzés az éllovas otthonábanFotó: akademia.dvsckezilabda.hu

Csapó Erika csapata október 18-án játszott utoljára bajnoki mérkőzést az ifjúsági másodosztályban. A csapat ezután sokat volt kénytelen kihagyni, így nem volt könnyű helyzetben, hiszen majdnem három hónap után éppen a listavezető ellen mérkőzött meg. Mindezek ellenére jól kezdtek a mieink, 2-1 után azonban a hazaiak szerezték sorban a gólokat, átvették a vezetést. A helyzetek kialakításával nem volt különösebb probléma, azonban a helyzeteket értékesíteni is kell, ebben azért több hiba csúszott. Az első félidőben a mieinktől Repák Viktória nyújtott kiemelkedőt, öt góllal zárta a játékrészt. A második játékrészben még felzárkóztak a mieink, főként Búzás Petra eredményes játékának köszönhetően, azonban mikor igazán szorossá lehetett volna tenni a találkozót, akkor valahogy nem jöttek a jó megoldások. A lőtt gólok számával aligha lehetett elégedetlen Csapó Erika, azonban a védekezés és a kapusteljesítmény ezúttal elmaradt kissé az elvárttól. A nagyobb játékerőt képviselő Dunakanyar Akadémia

Az ifjúsági másodosztályban két győzelemmel és három vereséggel állnak Csapó Erika lányai, akik október óta először léptek pályára.

Ifjúsági II. osztályú bajnoki mérkőzés 6. forduló

DKA II. – DVSC SCHAEFFLER 38–27 (21–13)
DVSC: 
Kéki Zs. – Filek K. 4 (1), Repák V. 7, Buzás P. 7, Kovács N. 3, Balogh P. E. 4, Galsai D.

Cserék: Csekenyák A. (kapus), Erdődi H., Magyar B. 1, Pók P. 1, Koncz K., Bordás O., Uzsoki P, Bordás B.

Csapó Erika: Közel hátrom hónap után léptünk pályára, ennek tükrében nem lehetek elégedetlen a csapat teljesítményével, amelyet a listavezető ellen nyújtottunk. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, ki tudtuk alakítani a helyzeteket, viszont a helyzetek értékesítése terén sok hiba csúszott. Annak örülök, hogy a padról beszállók is hozzá tudtak tenni, viszont a kapusteljesítményt illetően van bennem hiányérzet.