Kézilabda: Az utolsó támadás döntött, nyert a Loki Dunaújvárosban

Vámos Míra volt a hős, a DVSC SCHAEFFLER végletekig kiélezett mérkőzésen hozta el a két pontot a DKKA otthonából.

0

278410286_484412453017741_6938057764341817190_n-300x198 Kézilabda: Az utolsó támadás döntött, nyert a Loki DunaújvárosbanFotó: DVSC Kézilabda

Szerda este újabb lépést tehetett a bronzérem felé a DVSC SCHAEFFLER, Szilágyi Zoltán tanítványai a női kézilabda NB I hétközi fordulójában a Dunaújváros vendégei voltak. A két csapat első idei bajnokiját a mieink a fordulás után döntötték el a maguk javára, s ezúttal is izgalmas mérkőzésre volt kilátás, ugyanis a stabil középcsapatnak számító Fejér megyei alakulat több esélyesebb riválisa alá is tört már borsot. A tabella és a jelenlegi ennek ellenére debreceni sikert ígért, a Loki ugyanis márciusban több rangadót is megnyert, így leszakította üldözőit, s megszilárdította harmadik helyét a táblázaton.

Az első gólt a hazaiak szerezték, ám Kazai Anita találatára néggyel felelt a DVSC, Deonise Fachinello három lövésből öt perc alatt kétszer is megtalálta a kapuba vezető utat. Időt is kértek a vendéglátók, akik gyorsan rendezték soraikat, először védekezésben, majd támadásban is, hamar egygólosra olvadt a Loki előnye. A Fejér megyei alakulat az egyenlítésért is támadhatott, de Csapó Kyra védte Polics Tímea lövését, majd a debreceni lerohanást Karina Jezsikava fejezte be góllal. A mieink ezúttal elsősorban hátul voltak stabilak, a dunaújvárosi lövők rendre a szaggatotton kívülről voltak kénytelenek próbálkozni, márpedig onnan nem könnyű túljárni Csapó eszén. Az első negyedórában mindössze ötször sikerült, miközben a mieink emberhátrányban is növelték előnyüket. Kovács Anna hetesére Wéninger Alexa érkezett a hazai kapuba, de őt is gyorsan felavatta a nyáron visszavonuló kiválóságunk, ezzel már 10–6-ra vezetett a Loki. A félidő utolsó tíz percben elzárták a felek a gólcsapot, s bár ezt a periódust a Szalai Babett és Farkas Johanna vezette DKKA 3–2-re megnyerte, így is Szilágyi Zoltán tanítványai vonulhattak háromgólos, 12–9-es előnnyel az öltözőbe.

A második félidőben is főként a védekezést lehetett dicsérni mindkét oldalon, Bartulovic és Csapó egyaránt ihletett formában védett, támadásban pedig sokat hibáztak a mezőnyjátékosok. Planéta Szimonetta góljával ismét néggyel, 14–10-re vezetett a Loki, ezúttal azonban nem sikerült a második félidő elején döntésre vinni a dolgot, épp ellenkezőleg, a Dunaújváros egy 4–0-s rohammal gyorsan egyenlített. Szilágyi Zoltán magához is hívta tanítványait, a hátsó alakzatot pedig sikerült stabilizálni, de a hazai kapu előtt hiányzott az átütőerő és a kreativitás, az öt percen át tartó debreceni gólcsend alatt pedig fordított a DKKA. 18–18-nál „befagyott” az eredményjelző, a hosszú, olykor körülményes támadások kapusbravúrokkal zárultak, Planétán pedig a kapufa fogott ki. A hajrára döntetlen állásnál érkeztek a felek, a cserekapus Torda Vanessa fontos védésekkel alapozta meg, hogy egészen legvégéig nyitott legyen a mérkőzés. Az utolsó két percben Vámos Petra átlövésére Kazai gyorsan válaszolt, a végén azonban így is a győzelemért támadhatott a DVSC SCHAEFFLER, Vámos Míra pedig öt másodperccel a dudaszó előtt a bal szélről kilőtte a hosszú felsőt – kezdődhetett a körtánc, a debreceniek 22–21-es győzelmet arattak Dunaújvárosban.

Női kézilabda NB I, 22. forduló

Dunaújvárosi KKA – DVSC SCHAEFFLER 21–22 (9–12)

Jegyzőkönyv hamarosan!

P.G.