Fotó: Ásztai Csaba
Néhány évközi meglepetés után, pár alkalommal szoros volt a tabella, még az is előfordult, hogy egy teljes héten át, a negyedik pozíciót foglalták el Vámosék a rangsorban. Aztán helyreállt a világ rendje. Következett az utolsó forduló, ahol a debreceniek Dunaújvárosba látogattak, a mögöttük tapadó Mosonmagyaróvár Győrben próbált csodát csinálni. A mosoniaknak akkor lett volna érem esélyük, ha verik a bajnokot, a Loki pedig zakózik. Egyik sem jött össze. Gyurka János társasága öt góllal maradt alul a vármegyei rangadón, a hajdúságiak pedig hozták a papírformát.
Igaz, az első találatot a debreceni Poczetnyik Luca vitte be, de DKKA színekben. Megtapsolták őt a volt csapattársak, majd elkezdődött egy laza, erőlködés nélküli, tudásbeli különbségen alapuló fieszta. A tizedik percben már héttel vezetett a DVSC, aztán negyed óra múlva tíz volt közte. Próbálkoztak a hazaiak, de csak annyit értek el, hogy a szünetre nyolc gólra csökkentették a difit.
A második játékrészben akadt időszak, amikor négy találatra feljött az Újváros, de senkinek nem kellett a vérnyomáscsökkentő után nyúlni. Főleg, amikor eldőlt, hogy Győrben olyan eredmény született, amely a mai, hazai, női kézilabdában reális. Innentől többen nézték az órát, de nem tudott közelebb jönni a vendéglátó társaság. A végén tizennégy góllal többet dobott a Debrecen, mint a Dunaújváros. Az áhított bronz meglett.
Ismervén a vezetőség elvárásait, az erősítéseket, a sérültek – Hornyák, Jovovich, Costa – állapotát, a következő idényben a DVSC lehet a bajnokság siker csapata. Hazai, és nemzetközi porondon egyaránt.
DKKA – DVSC-Schaeffler 25-39 (14-22)
DVSC: Gabriel – TÖPFNER 13, PLANÉTA 5, Vámos P. 4, BORDÁS 5, Kácsor 3, Petrus 2
Csere: Giegerich (kapus), Hámori K., Füzi-Tóvizi 1, Szabó N. 3, Vámos M. 1, Csernyánszki 1, Kiss Cs. 1, Panyi K.
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
W. Gy.





